A csendháborító

"Naszreddin Hodzsa a teaházak sorában kiválasztotta a legnagyobbat és a leglátogatottabbat, ahol nem volt sem drága szőnyeg, sem selyemvánkos, felment a lépcsőn, és maga mögött húzta szamarát is, ahelyett, hogy kint az állófához kötötte volna. Csodálkozó csend fogadta, de ő nem esett zavarba. Úti tarisznyájából kivette a Koránt, amellyel előző nap búcsúzóul ajándékozta meg az öregember, és kinyitva szamara elé tette. Mindazt lassan, nyugodtan cselekedte, arcizma se rezdült, mintha az lett volna a dolgok rendje. Az emberek a teaházban összenéztek. A szamár patájával koppantott a visszhangzó fapadon. - Már? - kérdezte Naszreddin Hodzsa és fordított egyet. - Észrevehető haladást mutatsz. Ekkor a kedélyes, pocakos gazda felkelt helyéről, és Naszreddin Hodzsához lépett. - Hallgass csak idej, jó ember. Mit gondolsz, a szamaradnak itt a helye? És miért tetted elébe a szent könyvet? - Hittudományra tanítom - válaszolta Naszreddin Hodzsa zavartalanul. - Már a Korán végén járunk, és nemsokára áttérünk a Sariatra."