A Zágrábi püspökség és a magyarországi katolikus egyház a 17. században

A kötet szerzője, Molnár Antal, jelenleg a Római Magyar Akadémia igazgatója, a 16-17. századi katolikus egyháztörténelem kutatója. Munkásságának középpontjában Magyarország, Horvátország és a Balkán-félsziget keresztény egyház- és művelődéstörténete áll, ez az írás a tizenkettedik kötete. Ebben a könyvében összefoglalóan mutatja be a zágrábi püspökség török kori történetét. Munkájának legnagyobb újdonsága, hogy nem önmagában, hanem a magyarországi egyházmegyékkel való összehasonlításban tárgyalja a horvát főváros püspökségének múltját. A könyv legfontosabb tanulsága, hogy Zágráb a kora újkorban még a magyar episzkopátus szerves részét képezte, fejlődése alapvetően a magyarországi struktúrák változásaival együtt értelmezhető. Ugyanakkor a 16. század második felétől intézményes szinten már világosan kitapinthatóak a különbségek is: a horvát katolicizmus mindvégig erősebb maradt, intézményes és személyi feltételei sokkal jobbak voltak, így az egyházi élet határozottan konzervatív jellege ellenére a tridentinumi megújulás számos eleme erősebben megjelent a Drávától délre, mint a folyótól északra. A magyar egyház joghatósága és befolyása egyre inkább névlegessé vált, az ennek erősítésére irányuló törekvések pedig kemény ellenállásba ütköztek. A 17. század első felének egyházi viszályai az ekkor már félévezredes közös múlt egy új szakaszának nyitányát jelentették: ezekben a vitákban kereshetjük a következő két évszázad magyar-horvát nemzetépítő konfliktusainak gyökereit.