A Szent Királyságtól a Habsburg-uralomig

magyar ház  | 2008  | papír / puha kötés  |  396 oldal

Libri Antikvárium
A magyar nyelv a messzi múltban gyökeredzik. Sajátos módon fejlődött ki, és a szerkezete olyan régi időkből ered, amikor a ma beszélt európai nyelvek még nem is léteztek. Olyan nyelv, amelyik önmagában következetesen és szilárdan fejlődött, és amelyben mély logika rejlik, párosulva az erő és a hangzásalkalmazkodó képességével és rugalmasságával. Az angol büszke lehet arra, hogy a nyelve magában hordozza az emberiség történetét. Kimutatható az eredete, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, amelyeket a különböző népekkel történt érintkezés során olvasztott magába. Ezzel szemben a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amin az idők viharai még csak karcolást sem ejtettek. Nem naptár ez, amely a korok változásaihoz alkalmazkodik. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkuszik, nem ad és nem vesz senkitől, ez a nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb. Emlékműve a nemzeti önállóságnak és a szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudtak megoldani, azt mellőzik. Ez a nyelvészetben épp úgy van, mint a régészetben. Az ókori Egyiptom templomainak mennyezete is egyetlen sziklából készült, és erre sincs magyarázat. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegységből fejtették ki a csodálatos sziklatömegeket, azt sem tudni, hogyan szállították és emelték fel a templomok csúcsáig. A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény. Aki ennek a titkát valaha is megoldja, az isteni titkot fog megfejteni, legalábbis a titok első létét, amely úgy hangzik: ,,Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 500 Ft

A termék megvásárlásával

150 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar ház
Kiadás éve2008
Oldalak száma:396
Súly600 gr
ISBN2399960039648
ÁrukódSL#2111063275
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 500 Ft

A termék megvásárlásával

150 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya