Gál Péter

A New Age keresztény szemmel

lámpás kiadó  | 1994  | papír / puha kötés  |  400 oldal

Libri Antikvárium
"Korunk súlyos válságokon megy keresztül: összedőlt a fasizmus ideológiája és az ateista marxizmus világmegváltó tana, de folytatódnak a háborús kegyetlenkedések, inog a tudomány és a technika mindenhatóságába vetett remény. A kiutat egyesek valami "egészen újban" keresik, ami személyes lelki-pszichológiai átalakulásra, vagyis alapjában véve egy vallásos tapasztalatra épül, de új rendszerbe foglalná az eddigi tudományos és okkult ismereteket is. A 60-as években Amerikában indult New Age, Új korszak prófétái ezt a ködös "valamit" hirdetik: egy szinkretista, azaz a legkülönbözőbb vallási és ezoterikus forrásokból összekotyvasztott, de az eddigiekkel mégsem azonos és nem is pontosan meghatározott valláspótlékok, amelyben jelentős szerepet kap az ember még ismeretlen képességeinek kutatása." Gál Péter könyve erre a szellemi áramlatra vet fényt. A szerző éles szemmel figyeli és éles logikával vizsgálja a magyar könyvpiacot és a médiumokat is egyre inkább elárasztó, magát vallásosnak tartó vagy "lelkiség" köpenyébe burkolózó, de alapjában véve keresztényellenes irányzatot, a "New Age"-et. Ismertetik az "Új korszak" néhány prófétája és magyar követőik felfogását. Rámutat a New Age előfutáraira és a mai "mellékágaira". A könyv így hasznos ismereteket nyújt a hitoktatóknak és azoknak, akik fiatalokkal foglalkoznak." Benkő Antal S. J. (Az első kiadás kritikájából, Távlatok, 1993.) Vissza
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
olvasatlan példány
Kiadó lámpás kiadó
Kiadás éve1994
Oldalak száma:400
Súly500 gr
ISBN2310017581194
ÁrukódSL#2113090512
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 590 Ft

A termék megvásárlásával

359 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói tavaszTörzsvásárlói tavasz