A Labda Kerek

A televíziós készülék előtt ültünk, néztük a képernyőn zajló röplabdamérkőzést. A bukaresti Dinamo játszott a Rapiddal, mint egykor: szép és új hagyományként kezdjük bevezetni minden sportágban, hogy az egykori nagyok mint "öregfiúk" is pályára lépnek. És milyen látványos nagy csaták élményében részesítették ezek a játékosok a közönséget akkoriban, amikor mint Európa legjobb klubcsapatai, itthon küzdöttek egymással a kontinens kupájáért. Nem is egyszer szerezték meg ezt az elégtételt a hazai szurkolóknak... Nemcsak ők, ott a pályán, hanem mi, a röplapdakedvelők ma harmincöt-negyven év körüli nemzedéke is visszafiatalodtuk most azt a néhány évet, a közvetítés idejére. Nem tudom, mit érezhetett férjem, Derzsi Ede érdemes sportmester, de még én is valósággal lázba jöttem, amikor újra ott láttam a támadósorban, és csapatának drukkoltam. Sorra felismertem a "fiúkat": a Dinamo oldalán Cristea Mircea doktort - az a típus, akin alig változtatnak az évek, csupa ín, ideg -; Miculescu Caiust, a neves mérnököt - valahogy súlyosabb let, és ezüstösen csillog a halántéka... Apostol Sebastian, Botez Octavian, Teodorescu Banica már csak pár percekre lépnek a pályára, ők még a Derzsiék előtti Dinamós nemzedékhez tartoznak. Mint játékosokat, nekem már csak fényképen volt alkalmam látni őket; személyesen csupán a jogtanácsost, a külkereskedelmi tanácsost, a minisztériumi osztályvezetőt ismertem meg. Az ellenfél játékosai között Dragan Aurel testalkata mit sem változott - mozgásán is látszik,hogy tanítványaival most is gyakran pályára lép. Csupán a feje búbja fénylik árulkodóan. Plocon Davila ugyanaz a kőből faragott óriás, talán arcvonásai mélyültek még élesebbre..