A Gerle 13 útja

zeusz könyvek kiadóhivatala  | 2002  | kemény kötés  |  208 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Részlet a könyvből: Ezüstpiros szárnyú, karcsú kis gépmadár. Már a keletkezésében béklyók vették körül. A magyar szegénység béklyói. Nem tellett külön-külön iskola-, gyakorló-, műrepülő- és túrarepülőgépre. Egy gépben kellett megoldást nyernie mindannak, amire a magyar sportrepülésnek szüksége volt. Az iskolázás céljából, hogy könnyen, veszélytelenül lehessen vele a repülést megtanulni, kis fel- és leszállósebességre, elegendő stabilitásra van szükség. Ezzel szemben a túrázás lehetőleg nagy utazósebességet, a műrepülés pedig a túlnagy stabilitás helyett inkább élénk kormányozhatóságot, mozgékonyságot kíván. A kis fel- és leszállósebesség mellett a rövid gurulásra már csak azért is szükség van a hazai viszonyaink között, mert kevés városunk, helységünk rendelkezik ma még repülőterekkel, ahol a nagysebességű s ezzel rendesen együtt járó, hosszú gurulású gépekkel a fel- és leszállás üzembiztosan végezhető. Szerencsére azonban majdnem mindenütt akad kisebb-nagyobb rét vagy legelő, ahol a rövidgurulású gépekkel le és fel lehet szállani. A különböző felhasználás kívánalmai így némileg szembehelyezkednek egymással. Szűkös aviatikai életünkből aligha lehetett tapasztalati adatokat szerezni oly irányban, hogy melyik szempont kielégítése voltakép a fontosabb. Így magamnak kellett mértékeket szabnom, s hogy ezek a mértékek mennyiben helyesek és jók, arra a végzett repülések adják meg a választ. Vissza TARTALOM Bevezetés: "Gerle 13" 5 A Földközi-tenger körül: Amíg az útiterv kialakul 11 Az előkészületek 14 Az Alpokon át 20 Európa délnyugati partjai felett 31 A Földközi-tengeren keresztül 46 Az Atlasz országai felett 31 A Földközi-tengeren keresztül 46 Az Atlasz országai felett 54 Észak-Afrika homokos partjain 65 A Szentföldön és Kis-Ázsián keresztül 107 Hellász és Róma egén 143 Hazafelé 171 Itthon 176 Észak- és Nyugat-Európán keresztül 179
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - karcos borító
Ajándékozási bejegyzéssel
Kiadó zeusz könyvek kiadóhivatala
Kiadás éve2002
Oldalak száma:208
Súly100 gr
ISBN2399999159317
ÁrukódSL#2109254540
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power