50 rajz a Honfoglalókról

móra ferenc könyvkiadó  | 1986  | kemény kötés  |  111 oldal

Libri Antikvárium
László Gyula, aki ennek a könyvnek a képeit megrajzolta, régész volt, de egyúttal elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát is. Nem kellett mással megrajzoltatnia elképzeléseit, hanem maga látott neki a munkának. E könyv lapjain bemutatja rajzaival a régi magyarok mondáit, hitvilágát, rövidre fogva beszél a történelemről, és részletesen elénk tárja a mindennapi életet. Természetesen nem szabad azt hinnünk, hogy most már mindent tudunk eleinkről! Éppen ezért a képekhez írt szövegében a szerző elmondja, hogy mit, miért rajzolt úgy; mi az, amit bizonyosan tudunk, mi az, amit csak sejtünk, vagy éppenséggel csak elképzelünk. Aki ezeket a rajzokat áttanulmányozza, már nemcsak szóból ismeri meg őseinket, hanem emlékezetében elraktározódik viseletük, magatartásuk, munkájuk, mulatságuk, születésük és haláluk, egyszóval ismét eleven lesz, ami elmúlt.László Gyula, aki ennek a könyvnek a képeit megrajzolta, régész volt, de egyúttal elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát is. Nem kellett mással megrajzoltatnia elképzeléseit, hanem maga látott neki a munkának. E könyv lapjain bemutatja rajzaival a régi magyarok mondáit, hitvilágát, rövidre fogva beszél a történelemről, és részletesen elénk tárja a mindennapi életet. Természetesen nem szabad azt hinnünk, hogy most már mindent tudunk eleinkről! Éppen ezért a képekhez írt szövegében a szerző elmondja, hogy mit, miért rajzolt úgy; mi az, amit bizonyosan tudunk, mi az, amit csak sejtünk, vagy éppenséggel csak elképzelünk. Aki ezeket a rajzokat áttanulmányozza, már nemcsak szóból ismeri meg őseinket, hanem emlékezetében elraktározódik viseletük, magatartásuk, munkájuk, mulatságuk, születésük és haláluk, egyszóval ismét eleven lesz, ami elmúlt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
felgyűrődött a fólia bevonat a kötéstáblán
Kiadó móra ferenc könyvkiadó
Kiadás éve1986
Oldalak száma:111
Súly400 gr
ISBN2310010518692
ÁrukódSL#2112312322
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes