Csuka Zoltán

2 db Csuka Zoltán kötet: Bizonyságul + Ellentmondás a halálnak - Dedikált!

magvető könyvkiadó  | 1971  | keménytábla, védőborító

Libri Antikvárium
Csuka Zoltán, akinek legújabb, válogatott versgyűjteményét tartja most kezében az olvasó, 1901-ben született a bánáti Zichyfalván (ma: Plandiste). Pályáját Pécsett kezdte, majd 1921-től 1933-ig a jugoszláviai magyar irodalomnak volt vezető egyénisége. 1933-ban Budapest mellett, Érdligeten telepedett le, a háború végéig a Láthatár c. folyóiratot szerkesztette, és - főleg a déli szláv népek irodalmából - több mint nyolcvan művet fordított. Műfordítói munkásságáért a József Attila-díj első fokozatát, a Jugoszláv Pen Club nagydíját és legutóbb a Jugoszláv Zászlórend aranykoszorús érdemrendjét kapta. Olyan költő, aki őszintén vállalja z írás társadalmi küldetéséből adódó feladatokat, s költészetének félévszázados lényege, avantgardista verseitől kezdve mindmáig: tiltakozás a háború tömegőrülete, az ostobaság, az embertelenség, az imperializmus konoksága ellen, röviden - ellentmondás a halálnak. Ez egész költészetének is jellemzője, mert legegyénibb líráját is ez a magatartás hatja át. E kötetnek több mint a fele új vers, a többi pedig kötetben eddig még meg nem jelent írás vagy - mint a Korok és tájak ciklusa - a költő életútjára is jellemző "szerelmes földrajz"; magyar és délszláv tájak kelnek életre benne.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1971
Súly500 gr
ISBN2310005876943
ÁrukódSL#2112532318
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia