Nick de Semlyen

Az utolsó akcióhősök

maya media kft  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | RAGASZTÓKÖTÖTT  |  288 oldal

A '80-as és a '90-es évek szupersztárjai voltak, uralták a mozivásznakat, világszerte milliók, sőt nem túlzás, hogy százmilliók rajongtak értük. Dollárban számítva a fizetésük is elérte a milliós, s egy idő után már a tízmilliós nagyságrendet. De ahhoz, hogy mindezt elérjék, mindegyiküknek meg kellett vívnia a saját harcát. Mert bizony SYLVESTER STALLONE sokáig olyan szegény volt, hogy még a Rockyban látható kutyáját, Butkust is ,,zálogba kellett tennie". SCHWARZENEGGER sokszor ájulásig edzett a legendás Gold's Gymben, hogy ő legyen a legnagyobb.
Akik utánuk jöttek, azok közül sokan már az ő kegyeiket keresték, JEAN-CLAUDE VAN DAMME például átmászott Sly Santa Monica-i házának kerítésén, csakhogy végre megismerkedjenek, de pechjére túl hamar érkezett ki a rendőrség. JACKIE CHAN ennél sokkal szerencsésebbnek mondhatta magát, mert neki személyesen dedikált a példaképe egy Rambo 2-posztert. De akadtak olyanok is, akik nem ájultak el a ,,nagy öregektől", STEVEN SEAGAL például addig hencegett azzal, hogy bármelyiküket lenyomná egy küzdelemben, míg el nem verték egy harmincfős stáb szeme láttára. DOLPH LUNDGREN nem hencegett, de ha arra kérték, mindent beleadott, így volt olyan, itt megemlített akciósztár, aki napokig nyomta a kórházi ágyat miatta. BRUCE WILLIS-t Schwarzenegger azzal piszkálta, hogy nincs is bicepsze, Stallone pedig amiatt küldte el melegebb éghajlatra, mert csak a pénzt látta az akciófilmekben. CHUCK NORRIS-nak pedig mindegyikük hálával tartozik, mert, mint ebben a kötetben is olvasható: ,,Nincs evolúció, csak egy lista azokról a lényekről, amelyeknek Chuck Norris megengedi, hogy éljenek."
A kötet szerzője, Nick de Semlyen, a világ vezető filmes magazinja, az Empire főszerkesztője úgy vezet vissza minket a '80-as évek Hollywoodjába, mintha csak egy film elevenedne meg a szemünk előtt, csak éppen ez egy olyan mozi, aminek egyszerre nyolc főszereplője van. Az itt felsorolt hollywoodi ikonokról számos olyan történetet mesél el, amit máshol még nem hallottunk. Ekképpen bepillantva a kulisszák mögé, biztosak vagyunk abban, hogy mire a kedves olvasó az utolsó fejezet végeztével becsukja a könyvet, máris elkezdi visszanézni a főhőseink mára már klasszikussá vált filmjeit. Mert gazdagodva az itt leírtakkal, másképpen fogja nézni és egyben átélni ezeket az alkotásokat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 6 980 Ft
Bevezető ár: 6 282 Ft

Előrendelhető


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Kiadó maya media kft
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:288
BorítóRAGASZTÓKÖTÖTT
Súly200 gr
IllusztrációSZÍNES FOTÓK
ISBN9786157032019
Árukód2802824 / 1236510

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 6 980 Ft
Bevezető ár: 6 282 Ft

Előrendelhető


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Vadadi Adrienn: Barkamesék - Karácsony az erdőbenVadadi Adrienn: Barkamesék - Karácsony az erdőben