Závada Pál

Szenzációs regény, az elmúlt évtized legnagyszerűbb magyar irodalmi alkotása. Nem a megjelenés évében vettem meg a könyvet, jóval később, de már legalább hatszor újraolvastam. És még mindig nem untam rá.

Szinte hihetettlen hogy senki nem írt róla még véleményt.

Ezt olvasd el ecsém, ne a heripottert!

még nem értem a végére, de egyelőre nagyon megfogott, hozzá a formáját Z.P. :-))))

A „Jadviga párnájával” és a „Milótával” lazán összefonódó regény a „Fényképész utókora”. Mindhárom regényben a szereplők rengeteget csetlenek-botlanak és bizony nem felhőtlenül boldogok. A női főszereplők a saját boldogtalanságukkal boldogtalanná teszik azokat a férfiakat, akik igazán szeretik őket. Az élet azonban mégis a megírt verzióhoz áll közelebb, mint a „cukros” lányregényekhez, így a valóságot láttam leírva, és folyamatosan elgondolkoztatott, hogy milyenek is lehettek volna. A tízpontos listán a Jadviga 10-t, a másik kettő 9-t kapna tőlem, de a hármas egész, bizony nagyon jól megírt történet. Haragot, bánatot, sajnálatot és sok-sok szeretetet éreztem a szereplők iránt és Závada Pálnak csak gratulálni tudok.

A Jadviga-élmény után mindenképpen meg akartam szerezni Závada új könyvét. A könyv vaskossága ne riasszon vissza senkit, mert az utolsó mondat elolvasásakor sajnálni fogja, hogy vége van. Nem csak a történet fogott meg, mert emberi és nagyon valós, hanem az érdekes szerkezet is, ami, főleg az elején odafigyelést igényel, hogy követni tudjuk az események sorát. Később azonban a saját sejtéseink és kiváncsiságunk visz előre a történetben, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. Főleg azoknak, akiket érdekel a méhészet vagy a máktermesztés.

Nem csalódtam Závada Pálban. A Jadviga nagy olvasmányélményem volt, kíváncsian vártam hát a Milotát, főleg, mivel cikkeztek is róla a megjelenésekor. A Milota lehet, hogy nem lesz olyan elsöprő közönségsiker, mint a Jadviga volt, egyszerűen azért, mert a története borongósabb, egyszemélyes szerelmi történet. Sok szempontból nekem mégis jobban tetszik a Milota: a lélekábrázolás (számomra) sokkal elmélyültebb(nek tűnt), a regényt átlengő nyelvi humor és lelemény nagyon szórakoztató, a történet maga pedig mélyen megrázó. Aki maga is tud valamit a reménytelen szerelemről és az évekig tartó várakozásról, annak a velejéig fog hatolni. A szerelmi őrület és az apátlanság lebilincselő története mellett érdemes a regény szerkezetére is figyelni, melynek megértése/felgöngyölítése külön szellemi élvezetet nyújt. Olyannyira, hogy én ez utóbbi miatt fogom (leszek kénytelen) másodszor is elolvasni.