Romain Rolland

Régi paraszti eredetű polgári családból származott, őseit a XVI. századig tudta nemzedékről nemzedékre nyilvántartani. Lehetett tehát oly gátlástalanul bátor, hogy olykor Franciaország ellenségének tartsák. Lehetett olyan egyértelműen pacifista háború idején, hogy a fegyver megszállottjai nem is egyszer igyekeztek bűnösként, olykor egyenest hazaárulóként börtönbe juttatni. És volt olyan konok, hogy akkor se félt, amikor ugyancsak lehetett félnivalója. Vézna, beteges külsejű embernek tűnt ifjúkorától mindvégig. Akik szerették - és azért mindig sokan szerették -, azok úgy vélték, hogy túl gyönge teste nem bírja sokáig. És tevékenyen, friss elmével bírta 78 éven át. Az egyetemen történelmet és művészettörténetet tanult. A művészettörténetnek és esztétikának idővel tanára is volt. Közben ezek mellett ifjúkorától mindhalálig a zene volt a nagy élménye. Több hangszeren is játszott, sokan legszebb műveinek a muzsikusokról írt életrajzait tartják. Doktori disszertációja "Az opera fejlődése Lullytól Scarlattiig" volt. Később nagy sikerű, regényes életrajzot írt Händelről. Három egyszerre regényes és hiteles ismeretterjesztő könyvet Beethovenről, több tanulmányt is Wagnerről. Közben azonban megírta Michelangelo élettörténetét, majd Tolsztoj halála után a "Tolsztoj életé"-t. - Tolsztoj az egyik embereszménye volt. Még egyetemista korában hosszú levelet írt Tolsztojhoz, feltárta filozófiai, vallási, erkölcsi kételyeit. A már igen idős nagy orosz író bőséges levélben válaszolt. Habár személyesen sohase találkozhattak, de ettől kezdve tanítói-tanítványi viszonyban maradtak, és amikor a felekezeten kívüli vallásos keresztény Tolsztoj 82 éves korában meghalt, Rolland mintegy halotti koszorúként megírta az első - és talán mindmáig legjobb - Tolsztoj életrajzot. Rolland mindvégig Tolsztoj tanítványának érezte és mondta magát. Mellette Renannak, a nagy hírű, úgyszintén felekezeten kívül a kereszténység híres szakértőjének is tiszteletteljes követője volt. Ez a felekezeten kívüli istenhit ugyanúgy töltötte el lelkét, mint a zene és a zenetudomány. Idővel a konzervatórium (a zeneművészeti főiskola) nagy tekintélyű zenetörténet-tanára lett. Sokan akkoriban rossz néven vették, hogy olyan nagy véleménye van a német zeneszerzőkről - Bachról, Händelről, Beethovenről, sőt a sok botrányt kiváltó Wagnerről is. Humanista szemléletével és magatartásával képtelen volt ellenszenvvel nézni a másféle emberekre. Harcos pacifizmusa a valóban hitt emberi egyenlőségből származott. Első nagy regényciklusa, vagy ahogy ő nevezte "regényfolyam"-a (Roman fleuve), a Jean-Christoph egy német muzsikus életéről, fejlődéséről, küzdelmeiről szól. A nyolc regényt felölelő eseménysor egyszerre korrajz, lélekrajz, eszmetörténet, kritika a közelmúlt és az akkori jelen zenei életéről. A nagy remekművek közé tartozik, az eszmei telítettség és a szórakoztató eseménysorozat olyan egysége, ahol az ismeretterjesztés a szépség szolgálatában áll. Eközben kultúrtörténetet és esztétikát tanít. Műve hitvallás is a kölcsönös megbecsülés erkölcsi parancsáról. Szinte természetes, hogy az írók és olvasók egy része tudományoskodó ismeretterjesztésnek tartotta, a tudomány szakértői szórakoztató mesélgetésnek. Mégis: világsiker volt, helye azóta is a világirodalom nagy klasszikus művei között van. Érzelmi életét is nagymértékben befolyásolta érdeklődése. Több felesége, szerelme tanúskodik életéről. Első felesége egy nála idősebb szép és okos asszony volt, aki egyenesen a zenetörténetből lépett melléje: korábban előbb Liszt, majd Wagner szeretője volt, mellettük egy ideig Nietzschéé. Néhány év múlva elváltak, következtek muzsikus-asszonyok, majd utolsó, most már mindvégig kitartó felesége egy orosz emigráns arisztokrata özvegye volt. De akkor már életét nagymértékben befolyásolta mindaz, ami az orosz forradalomban történik. Akkor már Gorkijjal levelezett, idővel járt a Szovjetunióban, és személyesen is összebarátkozott Gorkijjal. Egyébként is számos jelentékeny íróval volt jó barátságban. A kitűnő osztrák íróval, Stefan Zweiggel az első világháború éveiben Svájcban kötött szakadatlan barátságot és politikai bajtársi viszonyt. Mindketten harcos pacifisták voltak, a háború alatt emigrációban éltek. Rolland a háború első éveiben indulatosan mérges volt még Anatole France-ra is, mert az egy ideig még nacionalista hevülettel kívánta a francia győzelmet a németek ellen. Zweig ugyanakkor indulatosan haragudott Thomas Mannra, mert az egy egész rövid ideig nacionalista lelkesedéssel kívánta a német győzelmet a franciák ellen. - Ez a két kitűnő írásművész egymást erősítette, és egymástól nyert nagyobb erőt a következetes humanista pacifizmusra. Érdemes egymás után elolvasni Rolland könyvét Zweigről és Zweig könyvét Rollandról. Kölcsönösen még életükben életrajzot írtak egymásról. Ez a két könyv együtt a XX. század morális és politikai humanizmusának talán legszebb, egymást kiegészítő vallomása. Az első világháború kitörésétől kezdve Rolland prózája - szépirodalomban is, tanulmányokban is, olykor röpiratokban is - a háborúellenesség szolgálatában áll. Az egyik legszebb kifejezetten pacifista célzatú és mégis megtagadóan lírai kisregény a "Pierre és Luce". Egy nagyon szép szerelem, amelyre tragikus pontot tesz egy halálos bombatámadás. Azt is mondhatjuk, hogy a történet azt példázza, hogy a pacifizmus nemcsak közügy, hanem mindenkire érvényes magánügy. - Majd már a háború után következik az újabb regényfolyam: "Az elvarázsolt lélek". - Két nő és körülöttük Európa körképe a XX. században. Ez csupán négy regényből áll, hangsúlya szerint nem társadalmi, hanem lélektani regények. Manapság alig olvassák őket, talán azért, mert néhány évig a húszas-harmincas években világszerte olyan népszerűek voltak, mint a divatos regények. Ezeknél azonban nem kevésbé fontos, sőt nem kevésbé érdekes drámaírói életműve. Már korábban ifjan érdekes mozgalmas drámákat írt. Alighanem a legfigyelemreméltóbb a "Szent Lajos", a keresztes háborúk korának felidézése. Később az angolok búr háborújáról is mozgalmas színjátékot írt, "Eljő majd az idő" címmel. A legfontosabbak azonban azok a drámák, amelyek a nagy francia forradalom éveit idézik. Hosszú sor ez, évtizedekig újabb és újabb darabja születik a sorozatnak, alighanem legérdekesebbek a forradalmi ifjúságról szóló "A farkasok", a leglíraibb-legszebb "A szerelem és a halál játéka", majd a legjobban épített "Danton" és a legvégső történelmi látomás, a "Robespierre". Jól érthető, hogy a szerző egyetért a forradalom céljaival, de elutasítja a vérengző eszközöket. A forradalom kérdései már a háború előtti évtizedekben érdekelték Rolland-t. Ellentétes érzelmekkel vette tudomásul a marxizmust, amelyet igyekezett alaposan megismerni. Társadalomszemléletével, közgazdasági felismeréseivel egyetértett. Maga is elutasította a kapitalizmus embertelenségeit. A materializmus azonban nem csak idegen, de ellenséges eszmevilág volt tudományos meggyőzésében. Egy pillanatig se hitte, hogy kizárólag az anyagi világ ellenőrizhető törvényszerűségeiből meg lehet ismerni a lét, a tapasztalatnál végtelenül gazdagabb valóság egészét, a szépség és az erkölcs élményének okait. Ha nem is volt felnőttkora óta vallásos, deista volt, aki a tapasztalaton kívüli erőket megismerhetetlennek és jellemezhetetlennek vallotta. Ennek következtében, bár politikailag egyetértett a cárizmust megdöntő, majd a következő fordulatban szocialista orosz forradalommal, de a bolsevik formájú kommunizmussal sehogy se tudta azonosítani magát. A forradalommal egyetértő baráti társaságnak ugyan politikai meggondolásból azonnal tagja lett, el is látogatott a Szovjetunióba, ahol nemcsak Gorkijjal barátkozott össze, találkozott Sztálinnal is. Hanem amikor a Molotov-Ribbentrop paktummal a bolsevizmus és a hitlerizmus állama szövegséget kötött - habár ez nem tarthatott sokáig - Rolland azonnal látványosan kilépett a baráti társaságból, anélkül, hogy a kapitalista-szocialista ellentétben egyetlen pillanatig a kapitalizmus oldalára állt volna. Szocialista töltésű humanizmusa mindig is gyanússá tette mind kommunista, mind kapitalista körökben. Fennen hangoztatta, hogy sem a bolsevizmus, sem a kapitalizmus nem alkalmas az emberi méltóság, a szabadság és az egyenlőség biztosítására. Haragudott Anatole France-ra, noha világnézetük nagyon is rokon volt, de France a háború kezdetén nacionalistának, a háború után kommunistának bizonyult. Rolland a harmadik utat kutatta, amelyet sehogyan se találhatott meg a világ adott körülményei között. - A háború éveiben visszavonultan, csaknem rejtőzködve élt. A két világháború közt otthon is, a nagyvilágban is a legnépszerűbb írók közé tartozott. A második világháború nemzetközi és otthoni rémségei közt szinte láthatatlan volt, emlékeivel vélekedéseinek rendszerezéseivel foglalkozott. A nagy ellentétek között senkinek se kellett. A háború vége felé már nagyon is beteg volt. Az indulatosan gyűlölt német fasizmus haldoklása idején, 1944-ben halt meg. Alighanem zenész életrajzai maradtak a nagyon népszerű olvasmányok között. Az egész életmű a kiválasztott értelmiségiek kincse maradt és alighanem marad is.