Nicolas Jones-Gorlin

Nagy fokú nyitottság kell ahhoz, hogy valaki befogadja ezt a könyvet. Erről a témáról nem lehet "szépen" írni. A happy end-et pedig ugye nem várjuk el minden könyvtől? Olvasáskor egyszerre volt bennem a "letépném a tökeit" típusú reakció és a sajnálat, hogy igen, vannak olyan emberek, akiknek ezt a keresztet kell cipelniük a hátukon egy életen keresztül. Ahhoz kell a nyitottság, hogy ebbe a nézőpontba is bele tudjunk állni egy kicsit, és meglássuk, hogy az sem lehet egy kellemes létforma, ha az ember a szexuális vágyait csak ilyen módon tudja kielégíteni. Végszóként csak annyit: azért az író a legdurvább részletektől megkímélt minket.

A könyv nem rossz,mégis többször meg kell gondolni,mielőtt megvennénk és elolvasnánk. Ebben a regényben nem találunk "happy end"-et,de még a főhőssel sem tudunk azonosulni - lévén,hogy aberrált. Jónéhány kemény jelenetet tartalmaz a könyv,és már-már az Amerikai pszichot is "megszégyeníti" szexuális perverzió és gusztustalanság terén. Az biztos,hogy nagyon nagyot üt!

A mesélő-kinek agyában szövi a beteges terveit-, Simon egyszerűen hihetetlen módon képes leírni azt, ami vágyat kelt benne a gyerekek iránt.Úgy írja le egy kislány arcát, a haját, mintha ez a vonzalom a legtermészetesebb dolog lenne a világon. Vévigkövethetjük a társadalomba való visszailesszkedés reményében tett gyenge, erőltetett próbálkozásait és a beletörődését beteges vonzalmába.A "kegyetlen" vég pedig szinte megsajnáltatja velünk Simont. A könyv letehetetlen, s nem elég egyszer elolvasni. A végén döbbenettel vegyes undorral válunk meg tőle az utolsó sornál.De csak egy időre....