Never let me go by Kazuo Ishiguro is a heart-breaking book which brings up serious moral questions. Its major topic is cloning, and it raises the question, do they count as any other man and woman or are they something less? In Kazous novel, clones are living a fairly normal life, they all go to Hailsham, an elite boarding school, where they are raised to be healthy, but when someone among the normal people needs a donor, one of them will be that, and they have no other choice. They have to give away all their organs. Our protagonist is Kathy, also the narrator, who is a clone. We see periods of Kathys life through her memories, how she explores life, feelings, her friendship with Tommy and Ruth, how they separated somewhere along the road, and how she understands their role in the outside world. Ishiguros writing style is excellent, he slowly gives us the details, always leaving us a little mystery on the way. The language is simple and the tone stays calm, but still the book conveys deep emotions and images for the reader. This book is really depressing, but worth every single page and leaves us thinking about loss, morality, mortality. The book doesnt answer these questions, we have to find them in ourselves.

Rettentő nehéz értékelést írni erről a könyvről, óriási ellentmondások feszülnek a borító alatt. Egyrészt zseniális, valamiféle Szép új világ érzés lengi körül mindvégig, vagy ha nem is az, de mindenképp disztopikus érzetet vált ki. Aztán meg várnám a szuperképességek felbukkanását, mert olyan, mintha Hailsham valójában Salem Centerben lenne a Graymalkin Lane-en, és Xavier Professzor Tehetséggondozó Iskolájának hívnák (a "gondolatolvasánál kicsit el is bizonytalanodtam"). Kicsit sci-fi, de közben mégsem. Embertelen de mégis emberi. Visszagondolva olyan, mint ha nem is lett volna cselekmény, és közben mégis. Kizárólag azért nem 5 csillag, mert valamiféle katartikus befejezést vártam volna, ami bizonyos értelemben elmaradt.