Doris Lessing

0 | trubadúr könyvek kiadó kft | 2025
A Nobel-díjat 2007-ben, 87 éves korában elnyerő brit írónő már ezzel az 1950-ben megjelent első...
Szállítási idő:
2-5 munkanap
349 pontot ér
0 | ulpius-ház könyvkiadó kft. | 2008
Gyönyörű mulatt lány volt Julie Vairon. Szerelmével Dél-Franciaországba szökött, végül mégis...
Szállítási idő:
2-4 munkanap
228 pontot ér

0 | bantam | 1970
Szállítási idő:
2-4 munkanap
266 pontot ér

Már harmincesztendős volt, amikor zsebében mindössze húsz
fonttal, táskájában egy regény kéziratával Londonba érkezett. Az egy
évvel később megjelent mű, A fű dalol egy csapásra világhírűvé
tette szerzőjét, aki kötetével rögtön nemzedékének legjobbjai közé
emelkedett. A regény kiugró siker lett mind Nagy-Britanniában, mind az
USA-ban, és rövid időn belül majd tucatnyi európai országban jelent meg.
A műből 1981-ben egy svéd stúdió filmet is készített, mely az angolszász piacon Killing Heat (Gyilkos hőség) címen futott.
A következő évtizedekben Az erőszak gyermekei (Children of Violence) címmel, egy ötkötetes regényciklussal jelentkezett, melynek első darabját 1952-ben, az utolsót pedig 1969-ben adták ki. Vissza az ártatlanságba (Memoirs of a Survivor) című művében (1974) – melynek hőse egy cseh háborús emigráns – a sztálini világról festett sajátos képet. Többen 1962-es regényét, Az arany jegyzetfüzetet (The Golden Notebook) tartják életműve legkiemelkedőbb darabjának.
Doris Lessing nemcsak az irodalmi élet egyik nagyasszonya, immár több mint harminc éve, de a világ kulturális életének is az egyik legizgalmasabb, legellentmondásosabb egyénisége. Protestáns családba született, mégis katolikus egyházi iskolába járt, ahonnan 13 évesen eltanácsolták. Tizenkilenc évesen ment férjhez, két gyereket szült, majd nemsokára elhagyta a családját. Második férjét egy baloldali olvasókörben ismerte meg, miközben bekapcsolódott a brit kommunista mozgalomba. Minden idők legidősebb Nobel-díjas szerzőjeként, 88 évesen kapta meg a legrangosabb irodalmi elismerést.
Közéleti tevékenységének egyik fontos momentuma kapcsolódik
Magyarországhoz. Lessing 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a
Szovjet Írószövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett
közzé, amelyben felszólította saját kormányát a szuezi beavatkozás
beszüntetésére, és arra kérte a szovjet kollégákat, hogy ők is
hasonlóképpen tiltakozzanak kormányuknál "a magyar nép megsemmisítésére
irányuló akciója" ellen.
Kezdeményezésének „természetesen” nem volt hatása a moszkvai
rezsimre. A magyar szabadságharc leverése – sok más nyugati, baloldali
értelmiségihez hasonlóan – benne is törést okozott; emiatt lépett ki a
kommunista pártból, és fokozatosan el is távolodott a marxista
eszméktől.
A politikáról formált véleményével később is a médiaérdeklődés
középpontjába került. Ismert kijelentése, hogy „szeptember 11. nem is
volt olyan durva” – legalábbis az IRA terrorakcióihoz képest.
Nyilvánosan, markánsan kritizálja a nyugati politika meghatározó
figuráit, Tony Blairről például így nyilatkozott: „Mikor
megválasztották, azt mondtam: ez az ember egy kis showman, aki még sok
bajt fog okozni nekünk – és így is lett”. Az amerikai elnök
Irak-politikája kapcsán pedig azt mondta: „ez az ember (ti. George Bush)
vagy teljesen hülye, vagy nagyon okos, ám ne feledjük, ő is tagja annak
a társadalmi rétegnek, amely profitált a háborúból.”
Doris Lessingnek az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent regényei:
A fű dalol
Az ötödik gyerek
Megint a szerelem
Az arany jegyzetfüzet
Jó ez a könyv. De nem mindenkinek. Kor, tapasztalat kell hozzá. Akinek megvan , az ne hagyja ki! Egy biztos, nem egy habkönnyű kikapcsolódás az olvasása. Nagyon mély érzelmi húrokat penget/het meg az olvasóban. A 60-as nőknek ajánlanám, 50 év alatt semmiképpen, nekik nem mondana semmit, ha egyáltalán végig olvasnák..
Nagy lelkesedéssel álltam neki de csalódtam benne! Sokszor érthetetlen a történet nekem! Rengeteg a politikai utalás de én nem értem! Lehet nem fiataloknak való könyv! Sokat kellett szótáraznom a neten mi mit jelent! Több történelmi utalás is van benne aminek külön utána kellett néznem. Így nem lehet élvezetesen olvasni. Lehet nagy fába vágtam a fejszém! De lehet a könyv nem olyan jó mint kéne! Szóval irodalmi Nobel-díj ide vagy oda én felénél leraktam!
60's évek hippy freestyle. Boldogságról szóljon az élet, ne legyenek konvenciók, kispolgári élet. Négy gyönyörű egészséges gyerek majd az ötödik aki nem illett az idilli környezetbe. Mindenki könnyedén lemond róla kivéve az anyját. Szép és megható történtet egy anya életéről aki tudta melyik gyereke veszíthet a legtöbbet nélküle. Számomra ez a könyv egy fityisz a körberajzolt "Boldogságnak". Bárkinek ajánlanám harmincon túl max. 4 órás.
Ez volt az első Lessing könyv, amit olvastam. Nem feldobó, de nagyon nagyon jó. Nem hasonlít az író többi művére. Nekem ez tetszett a legjobban. Nem bájos, nem kedves. Mellbevágó. Már több mint egy éve olvastam, de most is élesen emlékszem azokra a gondolatokra, amelyeket ébresztett. Nagyon ajánlom.
Ez egy borzalmas olvasmány. Lehet tapsikolni, hogy Harriet milyen édicukiszupi naaaagy anya, mennyire kiáll torzszülöttje mellett, csak felesleges. Ez a könyv nem arról szól. (Akkor Sarahról, meg Amyről szólna.) A könyv mondanivalója viszont értékelhető. Harriet mások támogatásából él, ragaszkodik és hiszi, hogy ő lesz szörnyének megváltója, miközben elhanyagolja ép gyermekeit. Hurcolássza Bent orvostól orvosig, hátha valamelyik kimondja végre, hogy a szörny a természet hibája, nem Harrieté. Ben pedig garázdálkodik tovább és él. Sajnos. Ez az anya olybá fest, mint a szürke kicsi tömegember, aki másoktól várja a boldogulást, kiáll sánta álmai mellett, bár tudja, hogy nem vezetnek sehová. Amikor meg rájön, hogy helytelenül cselekedett, megint másoktól vár feloldozást; ő nem hibázott. Cselekedeteiért pedig mások fizetnek meg... Annak (is csak alig) ajánlom, aki képes átlátni a jól megszövegezett szomorú családi sztorin. Ajándékba viszont csak esküdt (nő)ellenségnek, de annak felmasnizva, mosolyogva.
Szerintem nyomasztó, és végtelenül életszerűtlen. Nem csupán magának a gyermeknek a figurája meseszerű (vagy inkább horrorisztikus), hanem a vele kapcsolatos történések - főleg a nevelődésének folyamata is elképzelhetetlennek tűnik -, ha valaki életében már látott beteg/deviáns gyerekkel küzdő családot.
Nekem ez sajna nem tetszett... Vontatott volt és görcsös. És a szereplői olyan TÚL művészek...
Szuper olvasnivaló ! Sérült gyermeket hoz világra egy édesanya, aki ereján felül megtesz mindent fia társadalomba történő beilleszkedéséért, elfogadásáért. Hiteles életkép. Várandós kismamáknak és a közeljövőben gyermeket vállalóknak nem igazán, bárki másnak ajánlom, olvassa el !!!
Nem véletlenül kapott a könyv írója Nobel-díjat. Élvezetes, lendületes olvasmány. Most készülök mást is olvasni a szerzőtől. Feltétlenül ajánlom mindenkinek.
Nagyon tetszett a konyv es megrazott.nem szeretnem atelni az eletben ami ezzel az anyval tortent es senkinek sem kivanom.Ez az a konyv amit nem ajallanek nyaralashoz senkinek!
Szerintem borzasztó volt! Végig kínlódtam minden percét.
Húú, nagyon tetszett! Baromi nyomasztó volt, de nagyon tetszett!
Valóban letehetetlen olvasmány. Csak erős idegzetűeknek ajánlanám, mert elég félelmetes, ahogyan 1 kedves nő szépen lassan megőrül. Minden esetre végig izgalmas, elgondolkodtató, gyönyörű könyv.
Csak erős idegzetűeknek érdemes elolvasni, de mindenképpen megéri. Bár a végén kissé túlságosan is kétségek között marad az olvasó, talán ez adja meg a misztikumát az egésznek - hogy semmiféle magyarázatot nem kapunk Ben létezésére, csakis az asszony által gyártott ideológiát. A Ben születése után történt események viszont szerintem zseniális lélektani logikára épülnek.
Nagyon érdekes, letehetetlen olvasmány. Készülj fel, hogy mindig legyen kéznél egy pohár hideg ital vagy egy jégkocka, mert ha beleélted magad, nagyon meleged lesz...
Amikor Doris Lessing írása angolul először megjelent 1996-ban, a szerző 77 éves volt. Regénye talán ezért is rendkívül hihető és hiteles írás egy, a hatvanas éveiben járó (Bizonyos kort megért, mondaná a francia, sőt még egy kicsit többet.) nő újbóli (és többszöri) szerelembeeséséről. Sarah Durham, a kötet főhőse, a Zöldmadár alternatív színház vezetője és oszlopos tagja, akis saját bevallása szerint korához képest még rendkívül jól tartja magát (általában fiatalabbnak nézik valós koránál) egy új színdarabot készít elő társulatával Julie-ről, aki "A múlt század nyolcvanas éveiben Martinique szigetén élt [] gyönyörű lány - negyedvér, mint Napóleon Josephine-je -, aki elbűvölt egy francia tisztet." Julie óriási tehetség volt: naplóiból és hátramaradt kottáiból ez derül ki; a férfiakkal való viszonyai azonban rendre kudarcba fulladtak, míg egy napon maga is öngyilkosságot követett el. Az ő életét feldolgozó színházi próbák során azonban teljesen felkavarodik a társulat élete: Julie szerelmi története az összes érintett (színész, producer, rendező) bőre alá fészkeli magát, s olyan önreflexióra készteti magát Sarah-t is, hogy szembesülni legyen kénytelen saját eddigi életével, környezetével és legfőképp jelenlegi saját magával. Love, Again szól a könyv eredeti címe, és Sarah, immáron 65 évesen, kénytelen észrevenni, hogy az ifjú titán színész, Bill (a fiatalember, aki még fiatalabb, mint az évei mutatják, és hozzá kamaszosan bizonytalan) iránti érzelmei valami olyasmihez foghatóak, amit már húsz éve nem érzett. De Bill iránti érzelmei elmúltával felbukkan Henry is, a mindjárt középkorú, ahogy saját maga megfogalmazta, akinek szintén megvannak a maga problémái: Azt veszem észre, hogy a fiatal lányok mostanában keresztülnéznek rajtam. Nem olyan rég történt a változás. Nem esett nagyon jól, mikor először fölfedeztem. S végül ott van a tulajdonképpen korban leginkább Sarah-hoz közel álló Stephen, aki reménytelenül szerelmes az immáron legalább 80 éve halott Julie-be, viszont aki saját bevallása szerint a létező legjobb beszélgető- és lelki társra lelt Sarah személyében: A legelviselhetetlenebb az, hogy tizenöt éve élek egy asszonnyal, akivel soha nem tudtam úgy beszélgetni, mint magával. A kép színesítése végett ott vannak még Sarah öccse és annak családja, Sarah unokahúgai, aki mind önálló szigetcsoportot alkotnak a szerelem újonnan és ismételten felfedezett óceánján s a bemutató és egy tragédia, a szerelem újbóli átélése után Sarah-t utoléri az idő, mely eddig elkerülni látszott őt: "Hónapok teltek el. Sarah a tükörben vizsgálgatta magát, mint azon az estén, mikor először láttuk. Első pillantásra nem változott sokat, közelről már inkább. Legalább tíz évet öregedett." S miután mindenen túlvan, túl a bemutatón, a hatvanon túli szerelmeken, túl egy tragédián és azon, hogy bármi bármikor is visszaszólítsa az élet színpadára, saját öccsével beszélve kénytelen észrevenni, hogy visszaszökkent a valós világba, ahol már nincsenek nagy történések, nincsenek nagy szerelmek, drámák: "Az öccse, a hús-vér mai öccse nem egy másik világban létezett, olyannyira nem, hogy esténként bejelentés nélkül fölbukkant. - Hal, nem tudtál volna legalább telefonálni? - De hát úgysincs dolgod, vagy igen?" Isten éltesse a 93 éves Doris Lessinget, akinek jelen könyvét minden 65 év alatti nőnek (és férfinak) el kellene olvasnia, de melyet vélhetőleg és istenigazából csak 65 után értünk majd meg. Ha megérjük.