Barbara Demick

Nekem nagyon tetszett. Olvasmányos, annak ellenére, hogy nagyon komoly összefüggésekre, tényekre világít rá. Nagyon jól kapcsolja össze az író a különböző emberi élettörténeteket, gondolatokat. Komoly könyv a témáját tekintve, de tényleg jó stílusban, érthetően, szinte regényszerűre íródott. Mindenkinek ajánlani tudom, aki egy érdekes, meghökkentő, mégis izgalmas, már-már letehetetlen könyvet szeretne olvasni.

Ez a könyv pontosan egy olyan űrt töltött be, ami már régóta hiányzott az életemből! Szakmabeliként egyik mániám Észak-Korea, nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán, mert ez a világnak az egyetlen pontja, ahol az egyik kedvenc könyvem (1984) tartalma majdhogynem meg van valósítva. A világ legjobb helyének tartott Dubajról azt szokták mondani: Találj ki egy merész álmot, Dubajban éppen most valósítják meg! Hát én ezt kiegészíteném a másik véglettel, miszerint Képzeld el a legvadabb rémálmodat, Észak-Koreában régen megvalósították! Alighanem ez az ország az utolsó hely a világon, ahol élni szeretnék. Mindent elolvasok, megnézek, amihez csak hozzá tudok jutni a világ legtotálisabb diktatúrájával kapcsolatban, egyszerre nyűgöz le és borzaszt el mindaz a végtelenségig fokozott abszurditás, amit az utolsó igazi kommunista rezsim művel, és ahogyan fenn tudja tartani magát immár több, mint 60 éve, annak ellenére, hogy népét a legteljesebb körű szenvedésben részesíti, amire csak politikai rendszer képes. Brutális a szegénység, az elmaradottság, a fejletlenség, az egész ország olyan, mintha megállt volna az időben, és megrekedt volna az 50-es években (sőt, megkockáztatom, hogy ami már most ott van, az rosszabb, mint ami akár hazánkban, akár a Szovjetunióban akkoriban zajlott). Elképesztő belegondolni abba, hogy ugyanazon nemzetnek két fele (akiket csak egy demarkációs vonal választ el egymástól) ekkora különbségben éljen. Míg Dél-Korea a világ 13. legfejlettebb gazdaságával rendelkezik, és felvonultatja mindazt, amit a modern 21. századi civilizáció nyújtani tud, addig északon élő társaik az elektromos áramhoz, meleg vízhez, fűtéshez, és sokszor élelemhez is alig jutnak hozzá. S mindezért cserébe istenként kell tisztelni és imádni a mindenkori vezért! Valószínűleg ezért olyan érdekes ez az ország sokak számára, mert egyfajta időutazást jelent a megismerése. S akkor térjünk is rá a könyvre magára: eddig, amit a KNDK gazdaságáról, politikai berendezkedéséről, történelméről tudni lehetett, azt már mind ismertem. Tudtuk, hogy közvilágítás Phenjanon kívül gyakorlatilag nem létezik (s még ott is csak igen korlátozott és időszakos!), hogy a 90-es évek közepe óta folyamatos az éhínség az országban, tudtuk, hogy micsoda elképesztő személyi kultusz övezi Kim Ir Szent és Kim Jong Il-t (aki a könyv eredeti megjelenésekor még élt és hatalmon volt, tehát utódjáról már nem szól a történet), tudtunk a munkatáborokról, a kivégzésekről, tudtunk sokmindenről, de bevallom őszintén, politológusként egyfajta vegytiszta laboratóriumként, egy érdekes és izgalmas kutatási területként tekintettem Észak-Koreára. De, ami eddig hiányzott, az éppen az, hogy bepillantást nyerhessünk az ottani életbe, a mindennapokba, megismerjük az emberek napi problémáit, és (igen ritkán adandó) örömeit, például hogyan élik meg a nemek közötti ismerkedést, a szerelmet egy olyan abszurd világban, mint ami ott ki van épülve. Pontosan ezt adja meg ez a könyv! A google maps-en sokszor megtekintett, szürke és néptelen városok megtelnek élettel, megismerünk átlagembereket, sorsokat, életeket. Mindazonáltal, sok örömünk nem telik benne, hacsak nem vagyunk szadista szociopaták, akik élvezettel olvasnak mások szenvedéseiről. Mert nem ugyanaz: elolvasni egy gazdasági/politikai elemzés révén, hogy 600 000 és 2 millió közöttire tehető az éhínség áldozatainak száma, illetve pontosan megismerni egyes emberek sorsán keresztül leírva, hogy milyen az, amikor lépésről lépésre elfogy az élelem, kicsúszik az ember alól a talaj, az élet, minden, végül már nem szól másról a napja, mint folyamatos küzdelem valami fogyasztható táplálék beszerzése után, majd az erre való pihenés és felkészülés. Ja, és persze eközben végignézni, ahogy körülöttük az egész családjuk, lassan, egyenként odavész és áldozatául esik az éhségnek, s teljesen belefásulni az utcán heverő halottak látványába, akik mellett legyengülve, félholtan úgy mennek el, mint mi egy adag kutyagumi mellett. Végül, a szökések leírása is érdekes, mondhatnám izgalmas! Külön kalandfilmeket lehetne forgatni mindegyikről. Szóval, igazi hiánypótló anyagot kaphattam kézhez, csak úgy faltam a lapokat, észre sem vettem, és hirtelen már a könyv végéhez is értem. Szívesen olvasnék még az észak-koreai emberekről, ez pontosan az a fajta könyv, ami az érdekes témaválasztás mellett még jól is van megírva, meghozza az étvágyat, hogy az ember még többet akarjon, és nehezen fogadja el, hogy (egyelőre?) vége van. Természetesen helye van a kedvencek között!