Kilenc koffer

A nagyváradi gettó élete Zsolt Béla élményei alapján. Most itt fekszem a matracon, a templom közepén, a frigyszekrény tövében. A lámpa, amelyet tegnapelőtt este tintával festett kórházi-kékre Németi főorvos, hol kigyullad, hol kihuny. Kinn, a városban zavarórepülés van, de bennünket nem érdekel. A csillag, a bélyeg, nemcsak az élet kedvezményeiből zár ki bennünket, de félelmeiből is. Nem félünk a légitámadástól, semmiféle halálnemtől. A halottak itt hevernek mellettem, jobbról-balról a matracokon a kómás cukorbetegek, az anginások, a galoppierenderek, az urémiások, akikkel az utolsó hetekben már nem törődött senki, s az öngyilkosok, akiket éjjel-nappal szakadatlanul hoznak be hordágyon, rendszerint párosan, s többnyire orvos házastársakat, mert nekik volt kéznél mérgük, s pontosan tudták adagolni.