A fényképész utókora
magvető kft. | 2004 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 414 oldal
Érzelmek és érzékek, hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok
A fényképész utókora regény a huszadik század második felének Magyarországáról. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy korról, amelynek borzalmas feketéi és fehérei hiába is akarnának történelemként bevonulni az emlékezet kockái közé, Závada műtermében személyes fikcióvá válnak. Ez a fikció elvarázsol és fogva tart, lehúz, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végre fölenged, láthatóvá válik a közös múlt: tót, zsidó és magyar közös múltja, amelyben narrátorként, közös elbeszélőként valamennyien jelen vagyunk. A regény bravúros szerkezete ugyanis egy pillanatra sem engedi, hogy kívülállóként szemléljük az eseményeket: mindannyiunk arca föltűnik Buchbinder fényképész 1942-ben készült mozgalmas életképén. S hogy kiből mi lett ennyi év után nos, erre is fény derül a fénykép utóéletét kutató szereplők sorsfordulóin keresztül.
Élet a botrányon túl családok és barátságok, eszmék és szerelmek két generációja a magyar történelem ötven évén át. Holtak, rabok, miniszterek; nótafák és biciklisták¸ érzelmek és iskolák: Závada elbűvölő és szövevényes nagyregényének minden oldala csupa titok, meglepetés, rácsodálkozás. A fényképész utókora mi vagyunk.
A termék megvásárlásával
152 pontot szerezhet
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett díjmentes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 12 x 18 cm |
| Kiadó | magvető kft. |
| Kiadás éve | 2004 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 414 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| ISBN | 9631424103 |
| Árukód | 6358781 / 5357953 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
152 pontot szerezhet
Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma
díjmentes
Szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett díjmentes





















