Xi. Pius Pápa

XI. Pius pápa apostoli körlevele a katolikus akció érdekében

szent istván társulat  | 1931  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  45 oldal

Libri Antikvárium
Nem kell ismertetnünk előttetek - Tisztelendő Testvérek - az utolsó napok eseményeit, amelyek püspöki székhelyünkön, Rómában és prímásságunk területén, Itáliában történtek. Erős és mélyen zengő visszhangjuk volt az egész világon, de különösen megérezték Olaszország és az egész katolikus világ minden egyes egyházmegyéjében. Összefoglalhatók ezekben a kevés és szomorú szavakban: halálos csapást akartak mérni arra, ami atyai és lelkipásztori szívünknek a legkedvesebb volt és mindig is a legkedvesebb marad; s hozzátehetjük, sőt kötelességünk is hozzátenni: az a mód is sértő Ránk, ahogyan tették.
Az események láttára s azok hatása alatt belső indítást és kötelességet érzünk, hogy hozzátok forduljunk - Tisztelendő Testvérek - s lélekben mindegyikteket meglátogassunk. Először is a testvéri hála súlyos és sürgető kötelességét akarjuk leróni; másodsorban az igazság és az igazságosság megvédésének nemkevésbé súlyos és sürgető parancsát akarjuk teljesíteni olyan tárgyban, amely az anyaszentegyház életbevágó érdekeit és jogait érinti s azért titeket egyenként is közelről érint, bárhol is rendelt titeket a Szentlélek Velünk közösségben az egyház kormányzására; harmadszor a következtetéseket és észrevételeket óhajtjuk leszegezni, amelyeket az események kiváltanak; negyedszer aggodalmainkat fogjuk kifejezni a jövőre vonatkozólag s végül fölhívunk titeket, hogy osztozzatok a Mi reményeinkben és imádkozzatok Velünk és az egész katolikus világgal együtt, azok teljesüléséért.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 855 Ft

A termék megvásárlásával

85 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:12 x 17.5 cm
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve1931
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:45
BorítóPUHATÁBLÁS
Árukód6066743 / 5066675

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 855 Ft

A termék megvásárlásával

85 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára