Mária a Bibliában és az életünkben
sarutlan kármelita nővérek | 2024 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 148 oldal
Ez a könyv világosan és mélyrehatóan mutatja be a Máriáról szóló katolikus hitet. Nem történeti mű vagy összefoglaló kézikönyv - egy kármelita szerzetes írta, aki évtizedeken át imádkozott és elmélkedett a hit Jézus anyjára vonatkozó misztériumairól. A katolikus mariológia a Bibliáról és az egyház megtestesülésbe vetett hitéről való sok évszázados elmélkedés során érett meg. Az egyház Mária-dogmái biztosítékai annak, hogy János evangéliumának kijelentése, miszerint "az Ige testté lett, és közöttünk lakott" (1,14), teljes értelmet nyerjen. Wilfrid Stinissen atya megmutatja, hogy a mariológia kijavít minden olyan kísérletet, amely kisebbíteni igyekszik az örömhírt, mely szerint Isten emberré lett, hogy az ember Istenhez hasonlóvá váljék. Máriáról írva hangsúlyozza azt a megrendítő igazságot, hogy Isten bensőséges közösséget kezdeményezett az emberiséggel. Az emberi méltóság csökkentésére törekvő világban Mária feltárja az ember páratlan értékét Isten szemében, valamint Isten mindannyiunknak szóló csodálatos szeretetét és tervét.
A termék megvásárlásával
275 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | sarutlan kármelita nővérek |
---|---|
Kiadás éve | 2024 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 148 |
Borító | PUHATÁBLÁS |
Súly | 206 gr |
Fordító | Szigeti-Cseke Zsuzsa |
ISBN | 9786156510204 |
Árukód | 2782572 / 1224722 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
275 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes