Nevetés a sötétben

Albert Albinus köztiszteletben álló művészettörténész, vonzó külsejű, jó kedélyű férfi, feleségét is, kislányát is szereti, s mégis hiányzik valami az életéből. Olyan fiatal lányokról álmodik, akikkel sohasem ismerkedett meg; csak elsuhantak mellette, és egy-két napig a veszteség reménytelen érzését hagyták maguk után, amitől a szépség azzá válik, ami: az arany mennyországgal szemben álló távoli, magányos fa; fodrozódó fény egy híd belső ívén, olyan dolog, amit teljesen lehetetlen megragadni. A tizenhat éves Margot Peters is csak homályosan sejti, mire vágyik. A messzi távolban ott dereng előtte az ünnepelt filmszínésznő képe, ahogy a mozivászon szépeként tündököl, fantasztikus szőrmebundát visel, és egy fantasztikus szálloda portása segíti ki egy fantasztikus autóból, óriási esernyőjét a feje fölött tartva De egyelőre csak szegény jegyszedőlány egy berlini moziban. Albinust talán a végzete sodorja éppen ebbe a moziba, hogy megláthassa azt az arcot, amelynek minden részlete olyan elbűvölő. A Nevetés a sötétben különleges helyet foglal el Nabokov életművében: kifejezetten a regény megfilmesítése járt a fejében, amikor írta (végül is csak 1969-ben készült belőle film Tony Richardson rendezésében), s így talán ez a legolvasmányosabb regénye, de a varázslómester, a virtuóz stiliszta kedvelői a melodramatikus felszín alatt ezúttal is felfedezhetik a nabokovi fortélyokat és a későbbi nagy mű, a Lolita első szívdobbanásait is. A regény 1932-es első, orosz nyelvű kiadásának fordítása Camera obscura címmel már megjelent magyarul (1994-ben). Az angol nyelvű változat 1938-ban látott napvilágot Laughter in the Dark címen, s ez nem egyszerű fordítás volt: maga Nabokov alaposan átírta a könyvét. Életműsorozatunkban most ennek a változatnak a fordítását adjuk közre: Kretschmarból Albinus, Magdából Margot lett de ami fontosabb: e későbbi, érettebb regényben még hátborzongatóbb a tragédia, amely az érzéki szenvedély vak, megalázott áldozatává váló Albinust éri.