Opál beszéd - Versek

A költészetről többet tudok, mint a költészetemről. Megelégszem azzal, amit a költészetem tud rólam. Meg amit mások. Ha akarnak, ha nem, adnak valamit, ami nekem - legalábbis tudatosan - nincs meg. A kedvezőtlen vélemény is lehet igaz, tehát segíthet, s a kedvező is árthat, ha nem igaz. Szóval így van jól... Nem én kellek magamnak. S magamról. Az egész kell. A lét (Lét), a létezés, a létezők, a mai nap, ez a perc, s mindenben, mindenkor a másik. Másik nélkül nincs én. Ha az idő kell, akkor a múltból minden ahhoz, hogy a jövőbe fúrhassam az arcomat. Sajnálom, de így kell mondanom: "fúrhassam" és az "arcomat". Látni akarom, mi van. S ha a jelenben nincs benne az időbe szerkesztett jövő, akkor a Jelen sincs jelen... A közelmúlt nagy magyar (s néhány nem magyar) íróival hozott össze a sorsom, ami - egy kirekesztettnek - áldásszámba megy. Egyik tükör-emberrel találkoztam a másik után. Nem dícsértek, nem okítottak, nem igazítottak el. Hogy na, most ezt és ezt kell tenned...