Varga Domokos György

Jogvédők a nemzet szolgálatában - 2004-2011

nemzeti jogvédő alapítvány  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  534 oldal

A gazdag tartalmú könyv áttekinti a nemzeti jogvédelem 2004 és 2011 közötti, színes és mozgalmas történetét. Bemutatja a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSz), illetve ennek háttérszervezete, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA) születését, elemzi a szervezett nemzeti jogvédelem megteremtésének történelmi jelentőségét. Megszólaltja a fő alapítóatyákat - a "három oroszlánt" -, dr. Zétényi Zsoltot, dr. Gaudi-Nagy Tamást és dr. Grespik Lászlót, és szintén a megkérdezettek között található még csaknem tucatnyi olyan jeles jogvédő, aki a szóban forgó időszakban a hatalmi önkény ellenében sietett a hazafiságuk, bátorságuk miatt megalázottak és megkínzottak, alaptalanul megvádoltak, hamis tanúzással, koncepciós eljárásban elítéltek védelmére. Helyénvalóan állapította meg egyikük, dr. Morvai Krisztina - azóta már európai parlamenti képviselő - 2009 őszén: "Sem politikai párt, sem politikus, sem civil vagy szakmai szervezet nem tett annyit a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok visszaállításáért és megőrzéséért, mint az NJSz." A teljesség igényével íródott könyvnek fontos része a történelmi igazságtétel (Kristóf- és Képíró-ügy), a határon túli magyar nemzetrészek önvédelme (Határtalan jogvédelem), a nemzeti jogvédők küzdelmének ecsetelése (Jogvédők akcióban), az önkény áldozatainak bemutatása (Védencek közelről), az ügyek átfogó ismertetése (Ügytár, kincsestár), s néhány válogatott - jogtörténeti jelentőségű - bírósági ítélet eredetiben való tálalása (Döntvénytár). A könyv átfogta időszak nemzeti jogvédelmét - egyebek közt a rendőri brutalitások ellen - színes képes melléklet segít feleleveníteni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 745 Ft

A termék megvásárlásával

274 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó nemzeti jogvédő alapítvány
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:534
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly708 gr
IllusztrációSZÍNES FOTÓKKAL
ISBN9789630825283
Árukód2224366 / 1082342

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 745 Ft

A termék megvásárlásával

274 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban