A muszáj - Herkules - dedikált

Szenteleky Kornélról írott tanulmányainak füzérét tartalmazza Vajda Gábor e kötete, irodalmunk alapítójának, szervezőjének pályafutását követve nyomon, annak bontakozó kezdetétől sajnálatosan idő előtti véget értéig. "Állomásról állomásra" haladva olyképpen, hogy a benne lévő egyes írások önmagukban is relevánsok lehetnek, összességükben azonban szerves egészet is képeznek. Több oldalról közelítve meg tárgyukat, ugyanis egyaránt foglalkoznak Szentelekyvel a költővel és íróval, a szerkesztővel és irodalomszervezővel, az emberrel és orvossal, sőt - mivel ez is kikerülhetetlennek látszik - a beteggel és a szenvedővel is.
Mondhatni, komplex módon téve föl a kérdést: ki is volt valójában a vajdasági irodalom "vezére": bizonyos kultúrsznobizmusba hajló széplélek-e, távoli bukolikus tájak, festői romok, felemelő művészi alkotások rajongója, aki anyaországunkról leszakított vidékünkre szorultan, voltaképpen alkatával és szellemi beállítottságával ellentétbe kerülve, netán kibontakozási lehetőségeit is feláldozva vállalja egyfajta muszáj-Herkulesként megfeneklett világunk művelődésének, mindenekelőtt irodalmi életének megteremtését? E minőségében szigorú nyesegetője-e, avagy inkább elnéző ápolgatója-e a dilettantizmusnak, olykor akár a giccsnek is, alkotóként sem mentesen tőlük egészen? Nem igazán szeretve ezt a sors által számára rendeltetett tájat, mégis annak megjelenítését kérve számon követőitől az általa megfogalmazott couleur locale révén, olykor bénítónak is tetsző tehertételként, nyűgként, ami alkalmasint rá is gátlólag hatott. Egyidejűleg küzdve folyamatosan a sanda hatalommal, de kerülve is a vele való konfliktusokat, szükségképpen a nem mindig elkerülhetetlen öncenzúra hagyományát is megalapozva - azt, ami szinte napjainkig is jelen van irodalmunkban. Együtt a menekülésnek és a szembenézésnek azzal a kettősségével, ami a maga belső ellentmondásával azóta egy kissé irodalmunk egészének is jellemzője lett, túl azon, hogy netán ez a vezéri szerep jelentett az egykori sziváci orvos számára egyfajta menekülési lehetőséget. Akár az alkotói véna elapadásának veszélye jelentse is azt, ami elől Szenteleky menekülni kényszerül, akár a mind közelebbi elmúlás fenyegetése.
Vajda Gábor kötete ugyanis olyképpen világítja meg Szenteleky munkásságát, hogy éppen az író belső drámájának érzékeltetésével, legendája helyenkénti megtépázásával járul hozzá a mindeddig kissé egyoldalúnak tetsző kép árnyaltabbá válásához, újabb kérdések feltevésére is késztetve. Ezáltal e kép további kibontakoztatását, irodalmi önismeretünk elmélyítését szolgálja.