Más hangok, más szobák - A fűhárfa

Könnyű az értelemnek tanácsokat adni, de nehezen hallgat rájuk a szív! írta egy tüneményesen tehetséges fiatal amerikai író valamikor 1947-ben, első regényében, amely tele volt felejthetetlen alakokkal és mondatokkal. Az akkoriban csodagyereknek kikiáltott Capote ma már a XX. századi világirodalom klasszikusa, s életműve számtalan ragyogó történeten keresztül állítja elénk az értelem és a szív konfliktusait. Szenvedélyeket, indulatokat, nagy szerelmeket s az érzések vállalásának tragikumát.

A Más hangok, más szobák-ban Capote egy tizenhárom éves fiú történetét meséli el: Joel elvesztette az anyját, s egyszer csak bénán fekvő apja isten háta mögötti házában találja magát kusza érzésekkel küszködik: menekülni is szeretne, de közben valami visszatartja: talán a lehetőség, hogy új ismerősei és barátai között vagy épp az erdőben csatangolva megismerheti önmagát. S végül vállalni tudja sorsát, különös érzékenységét és szexuális vonzalmát: azt, hogy ő mindig más hangokat fog hallani, és más szobák csábítják.

Capote első regényéhez jórészt saját alabamai gyerekkora szolgáltatta az anyagot, mint ahogy A fűhárfá-hoz is, amely 1951-ben jelent meg először (s színdarab, majd film is készült belőle). Megint egy árva fiú a főhős, aki két különc asszony lázadásának részese lesz a nyugodt kisváros életét felbolydítja döntésük, hogy egy fára épített házikóba költöznek, s miközben a kamasz Collin velük együtt száll szembe a normalitás küldötteivel, a seriffel, a pappal és szörnyülködő asszonyokkal, megismeri a konvenciók elleni lázadás, a szabadság édes örömét.

Gerald Clarke nagy sikerű Capote-életrajza és a néhány éve előkerült Nyári átkelés című kisregény megjelentése után életműsorozatban adjuk ki a szerző minden jelentős művét. A Capote-reneszánsz ugyanis nemcsak Bennett Miller filmjének köszönhető, amely a Hidegvérrel megírásának történetét meséli el, hanem annak is, hogy ma már nyilvánvaló: Capote az angol nyelv egyik legnagyobb virtuóza volt, akinek minden műve eleven ma is.