Trenka Csaba Gábor

Érinthetetlenek

syllabux könyvkiadó  | 2014  | MAGYAR nyelvű

Szeged, 1975. Azt hinnéd, maga a sötétség. De nem, a sötétség mélye teli van fénnyel. Gyönyörű szörnyek bóklásznak ebben az experimentális fényben a tizenközépből. Perverz játékokat űznek, figyelnek, élni próbálnak, vagy legalább meghalni, pont úgy, ahogy te, és mégis másképp. Zergényi Edit súlyosan betépve szétdobolja a nyolcadikos évnyitót. Káldor Frici a második emeleti ablakpárkányon, kívülről kopog be bioszra. Rinó, akinek olyan a pillantása, mint Dalí égő zsiráfjai, örökre megsebzi azt, akire ránéz. Villányi Peti (a legszebb lány a fiúk közül) hiába hívja a Sátánt, nem jön érte senki, egyedül marad mindörökre. Erki Zsuzsa centire tudja, hogy ő nem kell senkinek, következésképpen csinálhat bármit édes felelőtlenséggel, úgyis mindegy, bekaphatjátok, sallala. És így tovább... Trenka Csaba Gábor 1959-ben született Szegeden. Az 1. Gyakorló diákja volt, majd a Ságvári Gimnáziumban érettségizett 1978-ban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar-történelem szakon. Jelenleg Budapesten él. Dolgozott a filmgyártásban rendező-asszisztensként, szerkesztőként, most forgatókönyvíró. Első regénye 1991-ben jelent meg (Egyenlítői Magyar Afrika, második kiadás 2010). Ezt a Szaurusztánc követte 1995-ben, 2002-ben a Galaktikus pornográfia című novelláskötet, majd 2013-ban a Place Rimbaud.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó syllabux könyvkiadó
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2485066 / 8106939

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power