A latin humanitas poétikája II/1. - A költői mesterség sajátos versezetei: az elbeszélő és a lírai költészet

A studia humanitatis iskolás poétikájának műnemi és műfaji kérdései a magyar irodalmi nyelvújítás korszakáig. Poesis specialis artis poeticae: poesis narrativa et lyrica. A költői mesterség sajátos versezetei: az elbeszélő és a lírai költészet
Könyvünk egy sorozat második darabja, mely a magyarországi latinság költészetelméleti munkáinak világába kíván bevezetni. A munka első része a studia humanitatis struktúrájában kifejlődött poétikai kompendiumok általános költészetelméleti rendszerét vizsgálta. Ennek folytatásaként tűzte ki célul a szerző, hogy a latin humanitas poétikáinak a műnemiség és a műfaji rendszerre vonatkozó elképzeléseit is összefoglalja. Először a szerző a neolatin literatúra történeti helyének és a nemzeti kultúrákban betöltött szerepének vizsgálatával foglalkozik, s azt a tételt igyekszik bizonyítani, hogy különösen a magyarországi művelődés történetében az irodalomtörténet-írás által már régen hangoztatott elvként a hazai kulturális örökség szerves részét képezte a latinitás. A további fejezetekben a 18. századi felvilágosodás irodalomszemléletének számára kulcskérdést jelentő műnemiség fogalomalakításának és a műnemi-műfajtudati kérdések változatának folyamatát kíséri végig úgy, hogy szem előtt tartja a nemzeti poétikai kézikönyvekben végbemenő változásokat is, és ennek függvényében helyezi el a hagyományosabb megoldásokat kereső latin humanitas poétikaelméleti gondolatait. Ezután kerülhet sor a narratívumhoz sorolt nagy (az eposz és a regény) és kis (bukolika, mese, szatíra és az elégikus versforma) műformák bemutatására. E rendszerbe illeszti a 18. század végi exjezsuita szerzőnek, Szerdahely Györgynek az epikus formákat tárgyaló műfaji áttekintéseit is, melyekben részben az évszázados hagyományt szintetizáló törekvések, valamint a megújuló poétikatudatot kifejező esztétizáló tendenciák érvényesülnek. A munka végén a latin humanitás poétikáiban a kisebb epikus formák közé nem illő, de az önállóság vonatkozásában megkérdőjelezett formák tárgyalása található, melyek ismeretében más szempontból vetődik fel a 18. század végének a lírikum meghatározásához fűzött szemlélete.