Belváros és vidéke

Ha átmegyek a Váci utca két felét összekötő aluljárón - sokszor visz arra az utam -, megállok a nagyított fényképek előtt. Képek a hajdani Belvárosból - ennyit mondana róluk a sebtiben átsiető. Nekem azonban ez a vedlett, minden különösebb csín nélküli városrész többet jelent. Betekintve az egyik tablón az egykori Lipót utcába - a mai Váci utca déli részébe -, ott látom derengeni az Angol-kisasszonyok elmosódó árnya mögött a házunkat, a házat, ahol születtem, ahol azóta is élek. "Die Stadt", így nevezte egyik anyai nagyanyám, mert nekem különös szerencse folytán kettő is jutott. Vagyis: a város. Ez maradt számára Pest, amikor már régen Budapestté változott, eltűntek az ósdi házak, felépült a karcsú, aranysárgán sugárzó Erzsébet-híd, megsemmisítve a stadtot. Ez maradt Pest, szűken, a hajdani városfalak közé zsúfoltan akkor is. Németül nevezte, azzal a sajátos németséggel, mely hangsúlyaiban, mondatszerkesztésében már magyar volt, elbűvölő, csak-pesti tájszólás. Így beszéltek magyarral vegyest németül a hajdani családi házban, ott, a Váci utca alsó felén, anyám és nagyanyám. De amikor hazahozták Rákóczi és Kossuth hamvait, mindketten mélységes gyászba öltözötten tisztelegtek a rebellisek emléke előtt. S természetesen, mint afféle hazafias iparosok, a gyász idejére bezárták a boltot. Ezt a sajátos kisvilágot örököltem tőlük, ez vesz körül ma is, ettől nem szabadulok soha. Ez a kötet -Családi képeskönyv is lehetett volna a címe - ennek a kisvilágnak igyekszik emléket állítani. Emlékek, futó nosztalgiák, egy soha meg nem írandó regény fejezetei. Mert a mi családunknak nem volt regénye, csak történetei, és különben is: a testes családregények kora lejárt, s én sem vagyok alkalmas rá, hogy megírjam. Tájképet kívántam csak rögzíteni, a hajdani Lipót, majd a mai Váci utca, a mellékutcák, a Duna-part emlékeit, el-elkalandozva a Belváros "vidékére", a Lágymányosra, Terézvárosba, Budafokra, sőt Karlsbadba, a nevadai sivatagba is. Meg akartam mutatni néhány rég porrá vált őslakót és vendéget. Mindenekelőtt pedig szólni akartam az anyámról, e hajdani világ sokat élt és sokat megélt szemtanújáról. Aki, amikor meghalt, és a régi házból temettük, magával vitte a mi kis világunkat is.