A Kon-Tiki-től a Ra-ig - Egy elmélet kalandjai

Midőn e válogatott tanulmányaimhoz a magyar olvasók részére ezt az előszót írom, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy akik majd e könyvemet olvassák, a világtengerektől távol élnek. E kötet egyes fejezetei elsősorban az embernek azzal a képességével foglalkoznak, hogy az óceánokat amolyan szállítószalagként használják, holott az emberek többségének véleménye szerint az óceánok az első vándorok útjába inkább akadályokat állítottak. A magyar olvasó valószínűleg természetesnek tartja, hogy én mint norvég, mint olyan nemzet fia, amely már a viking kortól kezdve az óceánokat járta, kisebb félelemmel és nagyobb szakértelemmel tekintek az óceánra, mint olyasvalaki, aki egy földrész közepén nevelkedett fel.
Hadd kezdjem hát azzal, hogy legkevésbé épp azok a tengerészek ismerik az óceánokat, akik modern hajók fedélzetéről nézik tombolását, óceánjárók hajtócsavarjait indítják el, vagy óriási tankhajókat radarral vezetnek az egyik kikötőből a másikba. Ezek az emberek éppoly kevéssé ismerik az óceánt, mint az autóversenyzők az útszéli virágokat, amelyek mellett elrobognak.