Ábel
helikon kiadó | 2018 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 622 oldal
,,Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig párto?mat fogta, csak néha a szeretet akadályozta meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, ami?kor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel Ame?rikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őr?zőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttem?ben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon! Bezzeg apám nem langyult el ennyire semmiféle szán-dékomon, hanem inkább vizsgálódva nézett, mint jegy?tulajdonost. Folyton ügyelte a lépteimet, és pislogott bé a homlokom mögé, hogy vajon mit akarhatok. Talán még az is megjárta az eszit, hogy egy szép napon fel?pattanok a hajójegyre, és úgy elvágtatok rajta, hogy még az Óperenciás-tenger vizét is csak játszva fogom meg?legyinteni, mint a fecske. Eszes ember volt ő magától is, s hát még ami tudományt belőlem merített!"
A Trilógia - az Ábel a rengetegben (1932), majd folytatásaként az Ábel az országban (1933) és az Ábel Amerikában (1934) - a két világháború közti magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, melyet nem lehet elégszer újraolvasni. A kötet Sipos Lajos utószavával jelenik meg a Helikon szépirodalmi sorozatában.
A termék megvásárlásával
379 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | helikon kiadó |
---|---|
Kiadás éve | 2018 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 622 |
Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
Súly | 510 gr |
ISBN | 9789632276014 |
Árukód | 2569015 / 1139854 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
379 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes