Japán kardvívó mesterei

„A kengó olyan személy volt, akinek kardvívó tehetségét elismerte a nép - nem léteztek tárgyilagos ismertetőjegyek arra, hogy valaki méltó legyen a kengó elnevezés elnyerésére. Ehhez a megszólításhoz az kellett, hogy egy nevezetes kardforgató legyőzésével szerezzenek maguknak hírnevet. Az elismerés elnyerésének különböző módjai léteztek, de valójában az összes kengó valamikor az országot járta, hogy párbajok során tökéletesítse vívótehetségét. Azok, akik utazásaik során tökéletes magabiztosságra tettek szert a harci tudás terén, megalapították saját iskolájukat. A kengók számos tanítványukkal együtt dó-dzsókat hoztak létre, hogy ott oktathassák az újonnan alapított iskola tudását. Felesleges mondanunk, hogy minden új iskola megalapítója maga választotta ki utódját. Az Edo-korszak végére (1867) több mint hétszáz ilyen harcművészeti iskola létezett. Ebből arra következtethetünk, hogy a Tokugava-só-gunátus alatt rengeteg kardforgató mester élt Japánban. Közülük választottam ki most néhányat - Cukahara Bo-kuden, a Jagjúk, Jamaoka Tessu stb. - akikről viszonylag jelentős történelmi anyagot találtam, és amennyire csak lehetett, ezek alapján írtam meg életük történetét."