Én kedves népem - NOVELLÁK

Ez a könyv: jelentés. Jelentés, a szó szerény értelmében. Jelenteni kíván egy embercsoportról, mely Pozsony és Huszt között él, iparkodik falvakban és kisvárosokban. Nem kimerítő és nem végleges. Nem akar tragikusnak feltűnni, viszont, ami humor van benne, az önmagából való, s nem ráerőszakolt. Még látom őket: a Pistákat, Vincéket, Jánosokat, amint kezet rázva búcsúzunk az Elba-parti kaszárnya nagykapuja alatt, hol másfél évig egy sorsközösségben éltünk, s ahol igazán megismertem őket. Látom még, amint szorgalmasan állják a vártát, hallom küszködő szavukat, amint egy ismeretlen szolgálati nyelv lüktetését próbálják eltanulni, látom, amint a hazai levelet silabizálják, nyelvemen az íze a száraz pogácsának, amivel megkínáltak, ha csomag jött a Csallóközből vagy Abaújból. Szívemben, lelkemben, fülemben még e legények. Hús-vér emberek, s nem romantikus parasztok, jók és rosszak, szelídek és indulatosak. Napok és hónapok, hajnali ébresztők, istállós melegek, csizmák és parancsszavak közben lettünk eggyé egymással, s olvadtunk össze az Elba partján, idegen, zöld hegyek alatt. Hetek és hetek végtelen morzsolódásában pillantottam meg először igazi arcukat, s mikor véget ért közös sorsunk a kaszárnyában, felkerekedtem, s megnéztem őket, házukat, földjeiket itthon, Szlovenszkón is. Ez a könyv csak jelentés. Leírás, egyszerű közlés. Ha pedig olykor úgy tetszik, tréfás is, jusson eszünkbe, hogy minden zivatar után kedves látvány a szemnek az égi szivárvány. Szombathy Viktor (1931)