Szlafkay Attila

Élménytárlat - Huszadik századi román költészet

napkút kiadó kft  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  320 oldal

"Mintegy négy évtizede foglalkozom irodalmi művek átültetésével. Gimnáziumi éveimben előbb a versek magyarításával kezdtem, és az évek folyamán át-átcsábultam a novellák és színművek területére is. A műfordítás helyettes szerep és átirányított üzenet is. Sommás gyűjtemény ez a verstárlat. Szívemhez közel álló versekre esett a választásom. Minden kényszer és megrendelés nélkül szemlézhettem kedvem szerint a könyvek és sajtóorgánumok világából.
Az itt szerepeltetett szerzők alkotásaiban több generáció vall őszintén az élet kardinális kérdéseiről, oly gyakran gúzsba kötött életükről, a diktatúra kegyetlen packázásait túlélni vágyó értelmiségi sorsáról, a művészetbe menekülés leleményes egyéni fortélyairól. A válogatásban szerepelnek méltatlanul elfelejtett költők, Magyarországon eddig lefordítatlan emigránsok költeményei és ismert szerzők ez idáig lefordítatlan versei is. A történelmi események, viharok a világ öt kontinensére szórták szét a gyűjteményben szereplőket. Helyet követeltek itt ugyanúgy a szomszédos országok nemzeti kisebbséget képviselő költői.
A versek nyelvünkre történő áthangszerelése mindig élményt jelentett számomra. Ezért választottam ezt a kötetcímet. A társadalmi fordulatok váteszi feladattal bízták meg a kor poétáit. Meggyőző és hiteles tükröt tárnak a nép olvasói elé, és olykor megoldást is sugallnak vakmerő bátorsággal."
Szlafkay Attila

Egyedi fordítói keresés, gyűjtés és interpretálás, negyven év műtolmácsolói összefoglalása ez a bő, alig szűrt magánantológia. Ablakot nyit a több mint száz szerző Szlafkay Attila közvetítette világára, a jobbára kortárs román lírára az egyéni hangú műfordító szinte teljességet érő válogatása.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó napkút kiadó kft
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:320
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly430 gr
ISBN9789632635149
Árukód2639180 / 1149914

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban