Jelterek - A jeltérelmélet alapjai és a jeltérelemzés módszertana

Az emberi megismerés és tevékenység térbeli jellegével és a tér fogalmával kapcsolatos kutatások jelentős áttörésekhez vezettek többek között a matematikában, a fizikában, a közgazdaságtanban, majd később a szociológiában, a pszichológiában és a filozófiában is. A jeltudományban ezekhez képest elmaradás mutatkozik. A szerző e művében a térszemiotika szélesebb körű megalapozására, a jeltérelmélet és a jeltérelemzés rendszeres kifejtésére vállalkozik. Kísérletet tesz a szemiotikai szintaktikában mutatkozó jelentős hiányok egy részének kiküszöbölésére is. A rövid térelmélet-történeti összefoglalás után a szerző először a már említett fontosabb tudományágak térfogalmaira támaszkodva kezdi el felvázolni a jeltér új fogalmát. Ezt követi a jeltér elméletének részletes kidolgozása, amely több szemiotikai részdiszciplína szempontjait érvényesíti. A jeltérelemzés módszertanát a szerző szemantikai, szintaktikai és pragmatikai bontásban tárgyalja. A könyvnek ez a része a fontosabb jeltértípusok bemutatásával zárul. A jeltér elméletének és a jeltérelemzés módszertanának a kidolgozása megnyitotta az utat a szemiotikán belüli módszertani transzferek tárgyalásához is. Mivel az egyes részdiszciplínákon belül hasonló módszertani elemek alakulnak ki, ezért lehetségessé válik az, hogy egyes megoldandó problémákat az elemző a megoldás érdekében az egyik területről a másikra vigyen át és annak eszköztárát alkalmazza rá. Ilyen transzfert valósít meg a szerző a szemiohermeneutika és a térszemiotika, valamint az intertextualitás elemzése és a jeltérelmélet eszköztára viszonylatában. Ily módon jelentősen kibővíti a saját korábbi szemiohermeneutikai kutatásait is többek között azzal, hogy bevezeti a jelentésképző körfolyamat fogalmát, amely a hermeneutika kulcsfogalmának, az értelmező körfolyamatnak vagy hermeneutikai körnek az inverze. A gyakorlati jeltérelemzést és a jelterek tervezett kialakítását elősegítendő a könyv második és harmadik részében a szerző példákon keresztül mutatja be a jeltérelemzést. A design területén a designkultúra-elméletek főbb fogalmait világítja meg a jeltérelmélet eszköztárával és ezzel a közöttük fennálló mélyebb összefüggésekre világít rá. Így a szerző azt is bizonyítja, hogy a jeltérelmélet a design termékeinek mind az elemzését, mind pedig a tudatos tervezését hatékonyan tudja támogatni. A jeltérelmélet és a festészet összekapcsolása két klasszikus, reneszánszkori festménynek a részletes térszemiotikai elemzése révén valósul meg. A képek tanulmányozása során feltárul az, hogyan lehet a bennük kialakított festészeti perspektívát jeltérelméleti szempontból elemezni. Ennek során nemcsak a kialakított térszerkezet fontos támpontjai kerülnek megvilágításba, hanem azok a kisebb jelviszonyok is, amelyek a makroszerkezeteket megalapozzák. Emellett mindkét festmény esetében pontosan meghatározható a perspektíva alapján a szemlélő-elemző indexikus pozíciója, amelyet az elemzés összekapcsol a designtermék felhasználójának helyzetével és a narrátor elbeszélői látásmódjával.  Szívós Mihály az MTA doktora és az MTA Szemiotikai Munkabizottságának társelnöke. Főbb kutatási területei: elméleti szemiotika, a szemiotikai elemzés módszertana, jelfilozófia, a klasszikus német filozófia, a hallgatólagos tudás elmélete. Főbb művei: A személyes és a hallgatólagos tudás elmélete (2005), Koestler Arthur. Tanulmányok és esszék (2006), A jeltől a kódig. Rendszeres szemiotika (2012), A jelaktusok elmélete (2014). Fordulópontok a hallgatólagos tudás és a tudattalan felfedezés-történetében. A hallgatólagos tudás általános elmélete (2017).