Szentgyörgyi Zsuzsa

Bokor József - Az elmélet és az alkalmazás egyesítője

ÉLETUTAK

typotex elektronikus kiadó kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  314 oldal

Sima, göröngyöktől mentes, ám annál eredményesebb szakmai pályafutást mutat be a Bokor József eddigi mérnöki életművét feldolgozó kötet. Már korán megmutatkozik munkája során, hogy Bokor csapatteremtő és elismerten vezetőszemélyiség. Nem szakad el egykori egyetemétől, a mai napig ott is dolgozik oktatóként. Az MTA SZTAKI-ban is utat tör iskolateremtő képessége, miközben egy pályázat elnyerésével kiemelkedő külföldi műhelyekbe is eljut. Igen nagy jelentőségűek azok a biztonságtechnikai feladatok, illetve megoldásaik,amelyeket a csapatával együtt oldott meg a paksi atomerőműben. Bokor József és kiváló kutatókból álló munkatársai jó ütemben ismerték föl a váltás parancsolóerejét, amikor az erőművi feladatok lezárása után belevágtak egy látszólag egészen más témakörbe: a közlekedés és a járművek irányításának, biztonságának nagyon korszerű, aktuális problémáiba. A közelmúltban pedig a könyvhőse egy fontos repüléstechnikai feladat számítási megoldását vezette az Egyesült Államokban.Bokor József egész munkássága igazolja, hogy milyen hasznos az elméleti megalapozás a gyakorlati mérnöki munkában, mert egészen változatos problémákra lényegében azonos, de legalábbis hasonló megoldások választhatók.Az Életutak című sorozat nyolcadik kötetének főszereplője munkájával, kisugárzásával,iskolateremtő erejével kerül közel az Olvasóhoz. Bokor József az itthon maradást választva, ugyanakkor szorosan bekapcsolódva a nemzetközi tudományos áramlatokba szolgálja és erősíti a magyarországi oktatást és innovációt, amely nélküle jóval szegényebb lenne.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó typotex elektronikus kiadó kft.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:314
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly384 gr
Sorozat ÉLETUTAK
IllusztrációFEKETE-FEHÉR FOTÓKKAL
ISBN9789632799155
Árukód2689740 / 1160313

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat