Szarvasbikák gépmadarak

typotex elektronikus kiadó kft.  | 2014  | MAGYAR nyelvű

",,a kor, melyben éltem, meghatározó része volt a magyar repülésnek mind katonai,mind polgári vonatkozásban, ezért nem szabad, hogy nyomtalanul eltűnjenek. A repülés mellett életem másik meghatározó eleme a vadászat volt. Egyenértékű szerepüket bizonyította, hogy amikor repültem, az erdő magányos templomi áhítata, vadászataim során pedig a gépek kondenzcsíkjai csábítottak. Azért a vadászatot említem elsőként, mert azzal kezdtem. A repülés még távoli álomként sem szerepelt terveimben, egyáltalán nem volt érdeklődésem körében, sőt a háborús élményeim miatt még kicsit tartottam is tőle. Más utat akartam bejárni, mint amit rám szabott sorsom kijelölt."" Vajon előre elrendeltetett, meghatározott-e az egyes ember sorsa? Megválaszolhatatlan kérdés. Valami azért van, valami egyenesbe vezető, ami nélkül csak tántorogna az ember, nem találná az alkalmas, a helyes irányt életének sorsfordulóiban. Irományom olvasói látni, érezni fogják, van valami, ami több a pillanatok, események véletlenszerűségénél, ami vezeti az embert útkeresésében, a különféle élethelyzetek megoldásában. Van, akit így vagy hasonlóan és van, akit másképpen. Engem így."""
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 4 490 Ft

A termék megvásárlásával

449 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó typotex elektronikus kiadó kft.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Formátum PDF
ISBN9789639664593
Árukód2489789 / 8106969

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 4 490 Ft

A termék megvásárlásával

449 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Huszti Gergely: Adria CsillagaHuszti Gergely: Adria Csillaga