Somogyi Miklós

Találd ki, valósítsd meg, légy sikeres! Innovációmenedzsment ismeretek és tapasztalatok

 | 2021  | MAGYAR nyelvű

Több mint negyven éve foglalkozom innovációval, gépészmérnök vagyok, voltam kutató, kutató intézeti igazgató, sikeres, illetve tönkrement vállalkozó, innovációs központ stratégiai igazgatója, befek tetési tanácsadó, befektetési társaság igazgatója, részese lehettem másokkal közösen kidolgozott szabadalmaknak, készítettünk és értékesítettünk know-how-kat, licenceket, segítettem számos ötlet és kutatási eredmény piaci bevezetését, azaz tapasztalatokat szereztem az innovációmenedzsment gyakorlatilag összes területén. Kinek szól a könyv? Ebben a könyvben igyekeztem minden olyan tudást, ismeretet és tapasztalatot összegyűjteni, illetve rendszerezni, ami segítheti az új, innovatív ötletek és kutatási eredmények üzleti hasznosítását. Reményeim szerint jól használhatják az ötletgazdák, kutatók és fejlesztők, az innovációs projektek gazdái, az innováció menedzserek, a KKV-k vezetői, valamint az üzleti angyalok, befektetők és talán az innovációs intézményrendszer munkatársai is. Ez a könyv nem tankönyvnek készült, nem is tudományos eredményeket összefoglaló, értékelő és bemutató mű, hanem a több évtizedes innováció menedzsment területén szerzett tapasztalataim összefoglalása. Ha a termék-, eljárás- és szolgáltatás innovációban találkoznak valamilyen problémával, megoldandó feladattal és fellapozzák, áttekintik a megfelelő fejezetet és kapnak egy új gondolatot vagy inspirációt a továbblépéshez, akkor a könyvem elérte a célját.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 4 000 Ft

A termék megvásárlásával

400 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2747770 / 8144774

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 4 000 Ft

A termék megvásárlásával

400 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat