A jelenségek univerzális kapcsolódása
akadémiai kiadó | 1989 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA | 289 oldal

A szerző ezt a földtudományokra vonatkozó egységbe foglalási törekvését az egész világ minden jelenségére igyekszik kiterjeszteni és a folyamatokat azok ciklitása (fejlődése, tetőzése és hanyatlása) alapján csoportosítja az egymásra hatásukat feltételezve egységes rendszerbe foglalja.
Eddig ez elég megszokott kutatási módszer, hiszen minden folyamat vizsgálatánál először azt kérdezzük, hogy létezik-e és ha létezik, akkor milyen visszatérési jelleg ismerhető fel a jelenségben; utána pedig, hogy milyen más jelenségekkel kapcsolatos és jelentkezik-e azokban is ugyanolyan ciklicitás. A jelenségek összefüggésének ilyen alapú vizsgálata nagyon széles határok közötti egységesítést ígér. Az egyes szaktudományok határai is elmosódnak. Ez a széleskörűség csaknem filozófiai mélységeket takar. A szerző ebben az általánosításban a természettudományok jelenségei mellett kitér az emberi tevékenységgel kapcsolatos jelenségcsoportokra is, foglalkozik a tudomány, a művészet, a társadalom és a történelem folyamataiban fellelhető ritmusokkal, és megállapítja, hogy egy-egy jelenség ciklicitása függ a rendszer méreteitől, bonyolultsági fokától és ezen keresztül bizonyos osztályokba sorolható. Ezen az alapon egy rendkívül kiterjedt összefoglaló világképet igyekszik kialakítani.
A termék megvásárlásával
161 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Állapot: | Jó |
---|---|
Méret: | 17 x 24 cm |
Kiadó | akadémiai kiadó |
Kiadás éve | 1989 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 289 |
Borító | KEMÉNYTÁBLA |
ISBN | 9630552698 |
Árukód | 6338368 / 5337540 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
161 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes