Susan Sontag

Az AIDS és metaforái

MÉRLEG SOROZAT (EURÓPA)

európa könyvkiadó  | 1990  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  135 oldal

Libri Antikvárium
Részlet a könyvből:

"Metaforán nem értek sem többet, sem kevesebbet, csak azt, amit a fogalom általam ismert legkorábbi, legtömörebb meghatározása - Arisztotelészé - magába foglal. "A metafora - írja Arisztotelész a Poétiká-ban, - annyit jelent, hogy egy dolognak valamely más dolog nevét adjuk.." Az a szellemi művelet, amelynek során valamiről azt állítjuk, hogy azonos egy másik, tőle különböző dologgal, vagy legalábbis hasonlít hozzá, egyidős a filozófiával és a költészettel, és a megértés legtöbb fajtájának, köztük a természettudományos megértésnek, éppúgy ez a "keltetőtelepe", mint a művészi kifejezőerőnek. (Hogy ennek a ténynek kellő elismeréssel adózzam, a betegség metaforái ellen folytatott polémiámat, amelyet tíz évvel ezelőtt írtam, rövid, ám metaforáktól hemzsegő bevezetővel láttam el, ezzel a játékos ördögűzéssel próbálva megszabadítani magamat a metaforikus gondolkodás csábításától.) Persze az ember képtelen metaforák nélkül gondolkodni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem bölcsebb, ha bizonyos fajta metaforáktól óvakodunk, vagy legalábbis megpróbálunk lemondani róluk. Éppúgy, természetesen, minden gondolkodás egyszersmind értelmezés is, de ez nem jelenti azt, hogy nem helyes időnként fellépni mindenfajta értelmezés ellen."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 140 Ft

A termék megvásárlásával

114 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:10 x 18 cm
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1990
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:135
BorítóPUHATÁBLÁS
Sorozat MÉRLEG SOROZAT (EURÓPA)
ISBN9630752131
Árukód6345500 / 5344672

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 140 Ft

A termék megvásárlásával

114 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge