Suhai Pál

Irodalom, művészet az alteritás korában - Művelődéstörténeti album a 9.évfolyam számára

holnap kiadó kft.  | 2005  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  324 oldal

Művelődéstörténeti albumunkat, mely a felvilágosodásig terjedő egységes nagy időszak, az alteritás korának bemutatására szolgál, praktikus szándé- kok hívták életre. A képek szemléltető anyaga s a hozzájuk kapcsolódó ma- gyarázatok - mintegy félszáz fejezet - kiegészítője kíván lenni a középisko- lai, 9. évfolyamos irodalom, illetve 9-10. évfolyamos történelem tanköny- veknek, mindenekelőtt az albummal megegyező cíinű irodalmi-anyanyelvi tankönyvcsaládnak. Ilyen értelemben főleg azoknak ajánljuk, akik e kor- szakkal iskolai munkájuk keretében, s az átlagosnál intenzívebben kí- vánnak foglalkozni. Könyvünket azonban önmagában is érdemes lapozgatni, nézegetni képeit, amelyeket sajátos válogatásban, a tematikus elvet a szokásosnál szigorúbban érvényesítve tárunk az érdeklődő elé - e korszak egészének és egyes szakaszainak megnyilvánulásaiban éppúgy az összefüggést mutatva (és kutatva), mint a szellemi kultúra különböző ágazataiban is: irodalomban, művészetekben, tudományban, fílozófíában. Jellegéből adódóan egy ilyen gyűjtemény mindenekelőtt a szemnek szól, igazi betűi-mondatai a képek, a tekintetet foglalkoztatják. Puszta látvá- nyosságnál mégis többet kínálunk. Azoknak ajánljuk kiadványunkat, akik nemcsak nézni, de látni{) is szeretnének. Akik arra is kíváncsiak, amit a látvány elrejt, ami a kép, a tükör mögött van. Nincs más tudás. Aki nem látja a láthatatlant, még mindig vak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó holnap kiadó kft.
Kiadás éve2005
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:324
BorítóKÖTVE
Súly670 gr
Illusztráció700 SZÍNES KÉP
FormátumB 5 250 X 175
ISBN9633465958
Árukód2121897 / 1020600

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat