Az örök város, a birodalom, amelynek emléke ma is él. Mindenki tanulta a suliban a történelmi tényeket, Russel Crowe gladiátorként mindent vitt, Spartacus már a harmadik évadban dübörög a tévében, a könyökünkön jön ki az ókori Róma, miért olvasnánk róla el még egy könyvet? Azt hisszük, már mindent tudunk? Dehogyis, csak a felszínt látjuk, néhány szeletet a nagy egészből. A római birodalom volt az első szuperhatalom kies földrészünkön. Kis halászfaluból lett az akkor ismert világ ura. Hogyan csinálták? Mi volt a titok? Hogyan emelkedtek ki a többi nép közül? Nos, a titok az emberekben rejlik. Emberek állnak a hihetetlen siker mögött, gyarló emberek, aki megőrizték tradícióikat és bátran szembenéztek a folyamatosan változó világgal, hittek, reméltek, szerettek, gyűlöltek, éltek, haltak. Van kedvetek időutazni, belenézni a hétköznapi emberek életébe, belesni a konyhaablakon, egy olyan utazáson részt venni, ahol a történelem nagy, ismert alakjai megjelennek ugyan, de nem ők a főszereplők? Hogy a hétköznapi élet uncsi? Na kérem, egy-két sztori: amikor a barbárok elfoglalták Rómát, a Capitolium dombon a hódítók ellen harcolva, csapdába esve egy Vesta szűz és egy rabszolga szerelméből gyermek fogant, akit nem kevés furfanggal egy patrícius családdal neveltetnek fel szülei, Julius Ceasar sógorának el kellett válnia imádott feleségétől, azért, hogy Caesar életben hagyja Sulla, a diktátor, a via Appia építőmestere szembefordult Rómával, és Coriolanus oldalán harcolt (aki csak azért nem foglalta el Rómát, mert az édesanyja lebeszélte róla), és ezért kegyvesztett lett, Romolus és Remus legjobb barátja egy pap volt, aki gyermekkorukban minden volt, csak jófiú nem stb.. Steven Saylor (amerikai író, történészprofesszor) arra a nemes és hálátlan feladatra vállalkozott, hogy a város alapításától Augustus császár koráig bemutassa a fejlődési utat, amelynek során a birodalom megszületett. Tévedés ne essék, a könyv irodalmi értéke a zéróhoz konvergál, ez igazából filmforgatókönyv, amely minden fontosabb történelmi fordulópontnál mutat be egy-egy történetet. Egy patrícius és egy plebejus család sorsát követhetjük figyelemmel az évszázadok sodrában. Van itt minden: vér, erőszak, erotika, szerelem, intrika, születés, halál, nagy történelmi csaták árnyékában megbúvó emberi drámák, forog a sorskerék. Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, hiszen miközben jól szórakozunk a sodró lendületű történeteken, észrevétlenül sok mindent megtudunk Rómáról, történelméről, kultúrájáról. Mondanám, hogy omnia vincit amor (a szerelem mindent legyőz), de sajnos az igazság az, hogy Róma alapelve mindig ez volt: divide et impera (oszd meg és uralkodj!). Sic itur ad astra! (Vergilius: így jutunk a csillagokba/dicsőségbe)
Könyvek
KategóriákE-könyvek
KategóriákAntikvár
Kategóriák- ElőrendelhetőKategóriák
Sikerlista
KategóriákÚjdonságok
Kategóriák- Belépés/regisztráció
Törzsvásárlói pontegyenleg:
Törzsvásárló kártyám
Kedvezmény mértéke:
Törzsvásárló kártyám
Legyen ön is Libri
Törzsvásárlói kártya igénylés vagy meglévő kártya fiókhoz rögzítése
Törzsvásárló!
- Kilépés
2008. 04. 11.
Ez egy jó könyv, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a történelmi regényt.