Rúmi aranykora - válogatott költemények

 | 2019  | MAGYAR nyelvű

,,A szem dolga látni mindent,a lélek a saját örömére van.A fej dolga egy: szeretni az igaz szerelmetA lábé: Futni utána." Dzselál ed-Dín Rúmí metaforikus költészete a perzsa nemzeti versnem mindkét formájában kibontakozott. Az egyik a rímes-időmértékes ódák (ghazelek) asszociációkkal gazdag világa, ami a korábbi nyugati versolvasói ízléssel szemben a posztmodern korban már közérthetőbbé, befogadhatóbbá vált az olvasók számára. A másik a többnyire négysoros epigrammák (rubá'ík), a rímes-időmértékes versek (a a b a vagy a a a a rímképlettel). Rúmí költészetében már a letisztult, kikristályosodott szúfí értékrend ölt testet. A költő, mint nagy lélek, felmutatja nekünk az örökkévalóságot, felébreszti és felemeli lelkünket a földi érzéketlenségből s azt akarja, hogy magunkat a tükörben és egymásban is szépnek lássuk. Ez a természetes egyéni felfelé vágyódási folyamat azonban - az egyén és a közösség kapcsolatát ért megrázkódtatások következtében - szükségszerűen megtorpan és esetleg vissza is fordul. Az egyén földi és égi közötti lebegése és átváltozásai a misztikus lírai nyelv és a gazdag érzéki-tárgyi képszimbolika formájában öltenek verset. Az ódák és epigrammák mellett Rúmí költészetének harmadik kiemelkedő területe az elbeszélő költemények. E misztikus, tanító költemények alkotják a Rúmí főművének tekintett Meszneví-je ma'naví-t (röviden: Mesznevít), a szúfízmus bibliáját, és egyben tükrözik azt is, hogy a szúfízmus beolvadt az iszlámba. A kedves olvasó eme gyűjteményes kötetben, gondosan válogatott verscsokrok formájában a misztikus költő mindhárom lírai világába betekintést nyerhet. ,,Emlékezz arra, amint Te szeretsz, az Isten is úgy lesz Veled."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 3 690 Ft

A termék megvásárlásával

369 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2733406 / 8140124

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 3 690 Ft

A termék megvásárlásával

369 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Tesz-vesz aloldalTesz-vesz aloldal