Áldozatot akartatok - Válogatott elbeszélések

"Lenyelte a nyelvét mondta, vagy inkább akarta mondani Ödön, mert alig lehetett érteni szavát. Semmi kárt nem tett benne a fa, de amint a hátára esett Fel kell metszeni a gégéjét habogta Fényes elvékonyodó szájszéjjel. Vedd elő a bicskát! Ödön belesápadt a gondolatba. Mindjárt tudtam, hogy képtelenek lesznek a beavatkozásra. Fényes a szavak embere, Ödön meg gyáva ahhoz, hogy valakinek indulat nélkül elvágja a torkát. Szájhős, mint a társa. Elvettem Ödöntől a bicskát. Amikor idáig jutott a főerdész, ismét dörömbölni kezdett a szívem. Megrohantak az emlékek. Újra átéltem, ahogy a kitáguló pupillám felé rohan az összezsugorodó világ, és vele együtt az egyre sűrűsödő félelem és fájdalom formájában a felismerés: a léted foglya vagy! Ha nem tudsz megbékélni magaddal, a világgal sem lehetsz békességben. Elpusztítod hát magadban az így megtagadott világot. Miképpen képtelen önmaga teljes elfogadására Fényes és Ödön is, akikkel kényszerűen összekötöttem az életemet, ám akik a döntő pillanatban a hátukat mutatták nekem. Már tudom, hogy a rémület ölt meg akkor. A felismerés fájdalma. Azóta sem merek beszélni a tapasztalatomról. Csak a torkom forradását tapintom meg olykor, hogy elhiggyem: valóban jártam ott."