Önfejű lovagok

Íme, Sir Pirvan az Önfejű történetének nagyszerű befejezése. Sir Pirvan pályája szerényen indult, de sikerült felemelkednie a Solamniai Lovagok legmagasabb rendjébe. Az odáig elvezető úton kialakult körülette a lovagok egy különös csoportja, akik kétes múltjuk miatt önfejű lovagokként váltak ismertté. Sir Pirvant már csak egy hajszál választja el a jól megérdemelt nyugalmazástól, amikor ismét szólítja a kötelesség, és most csak az önfejű lovagokra számíthat szövetségesként, akiket ő maga toborzott oly sok évvel korábban. A Harcosok sorozatból megismerhetjük a Dárdaháború hőseit és gonosztevőit. E kötettel záródik a hétrészes sorozat. Valami rátekeredett a kormányrúdra, és kis híján kicsavarta a nehéz farudat a kezéből. Aztán megint nagyot rándult a rúd, és nekicsapódott Torvik mellének. Hallotta, hogy megreccsennek a bordái, és biztos volt benne, hogy a gerince is megsérült, ahogy a háta nekivágódott a csónak peremének. Ekkor a csónak megbillent, miközben egy tapadókorongok-kal teli csáp tőből kitépte a kormányrudat a tokjából és meglengette a levegőben. Az egyik ember mozdult, hogy visszaszerezze. Egy másik megpróbálta visszatartani. Egy harmadik kardot rántott. Torvik mindnyájukra rákiáltott, hogy maradjanak veszteg, de elkésett. A csónak átbillent a súlypontján, pedig a második bűzös, tapadókorongokkal megrakott hosszú húsdarab még csak ezután vetette át magát a peremen, olyan hátborzongató hang kíséretében, mintha valaki egy üst forró enyvben fuldokolna. Az Összeomlás folyamán az események oly sok részlete eltűnt az emberek köztudatából, hogy azt is nehéz megállapítani, mekkora volt ez a veszteség. Ez különösen igaz a végzetes eseményt megelőző utolsó néhány száz évre. Miután tudjuk, hogy mi fog bekövetkezni, megpróbálunk megfeledkezni az egész korszakról, és még arra sem vagyunk hajlandóak, hogy legalább a rendelkezésünkre álló néhány ismeretfoszlányból összerakjuk a lehető legösszefüggőbb képet. Íme egy klasszikus eset: Sir Pirvan, a Rózsa lovagja, akit úgy hívtak, az Önfejű, és az ő társai, akik közül némelyiknek csak a neve maradt fenn. Az ő pályafutását a különböző krónikaírók különböző időpontokra helyezik az Összeomlást megelőző ezer éven belül. A legmegbízhatóbb forrás szerint a harmincas éveiben járt, amikor először megjelent a Solamniai Lovagok feljegyzéseiben, az Összeomlás előtt 181-ben. Eszerint körülbelül az Összeomlás előtt 210-ben születhetett. Sok Pirvanhoz hasonló alakot nyelt el méltatlanul a feledés homálya. A papkirályok a születésükkor még nem voltak veszélyesek. A halálukkor azonban zsarnokokká váltak. Életük során végig küzdeniük kellett a zsarnokká válás ellen. Veszítettek, de felmerül a kérdés, hogy vajon küzdöttek-e volna egyáltalán, ha az istenek megkímélték volna a művük egyetlen részletét is, amikor a haragjuk lecsapott Krynnre? részlet a Palanthasi Krónikás néven is ismert Shternisalasandar félelf Sárga kódexéből