Petőfi Sándor

Egy apjától kitagadott, tizenhat éves beteg közlegény, ki - miután a kaszárnyában nehéz munkát végzett, a havas udvart söpörte, a lépcsőt súrolta - este titokban nagy költőket olvas, hogy kiemelkedjék katonaéletének poklából, melybe a nyomor hajtotta; egy a kollégiumból megugrott vándorszínész, ki éhezve-fázva, láztól törve vonszolja magát kis batyujával az országúton, míg nagy rajongó szemében mindamellett már ég a jövő dicsőség sejtelme; egy fiatal házas, a koltói kastély rajongó vendége, ki a hókoszorúzta bérczi tetők alatt, a virágos őskertben, a költészet és a szerelem kettős glóriájától övezve, örök szerelmi himnuszokat ír; egy merész agitátor, ki a nagy forradalom hajnalán egy költeményének szavalatával fenséges kalandra ragadja ingadozó társait, az egész fővárost: meglepő rohammal kivívja a magyar nemzet számára a legfontosabb szabadságot: a sajtóét. És végül: egy ifjú honvéd, egy nemes szabadságharc katonája és költője, kit a sasos Küküllő partján a fehéregyházi monasztéria-kert mellett hosszú sörényű lovakon ülő orosz dzsidások körülvesznek és lekaszabolnak.