Művelődés, gondolkodás, szokások - Az angol munkásosztály belülről

Könyvem a munkásosztály kultúrájában a legutóbbi harminc-negyven év során végbement változásokról szól, s különösen arra térek ki, mennyiben ösztönzik e változásokat a tömeges példányszámú publikációk. Feltételezem, hogy hasonló eredményekre jutnánk, ha illusztrálás céljára a szórakoztatás már formáját, például a mozi vagy a kereskedelmi rádió- és televízió hatását használnánk. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a népszerű kultúráról szóló könyvek gyakran azért veszik el bizonyos fokig meggyőző erejüket, mert nem tisztázzák eléggé, voltaképpen mit is értenek a nép fogalmán, helytelenül viszonyítják a nép életének speciális aspektusaival foglalkozó vizsgálataikat a maguk jóval szélesebb horizontú életéhez, s azokhoz a magatartási formákhoz, amelyeket magukkal hoznak a saját szórakozásaikhoz. E könyv azon részei, amelyek felvázolják a hátteret, javarészt saját tapasztalataimon alapulnak, és nem igénylik a tudományosan ellenőrzött szociológiai felmérés rangját. Persze a korlátozott tapasztalatból levont általánosító következtetésnek megvannak a nyilvánvaló veszélyei. Éppen ezért, főképpen a jegyzetanyagban, ahol ez szükségesnek látszott, szociológusok megállapításait is feltüntettem, mégpedig részben az általam előadottak alátámasztására, részben a szöveg korrekciójaként, s megemlítettem néhány olyan esetet is, amikor az enyémhez hasonló tapasztalatokkal rendelkező kutatók másként ítélik meg a kérdéseket. Az alábbiakból kitűnik, hogy az itt következő lapokon kétféle írás található: az egyik olyan, amilyet a fentiekben ismertettünk, a másik a népszerű kiadványok specifikusabb irodalmi elemzése. Első pillantásra úgy tűnhet, a kettő nehezen fér meg egymással, és a könyv második részében eléggé éles módszerváltás következik be. Remélem azonban, hogy az olvasó, akárcsak jómagam, úgy találja majd, a két megközelítési eljárás tanulságos. Könyvem megírásakor az vezetett, hogy mindenekelőtt a komoly egyszerű olvasóhoz, vagy osztályhelyzetétől függetlenül az értelmes laikushoz fordulok. Ezen nem azt értem, hogy gondosan kerültem mindennemű szakkifejezést, és csakis a legköznapibb utalásokra merészkedtem. De igyekeztem a lehető legvilágosabban kifejezni magam amennyire csak tárgyismeretem engedte , szakkifejezéseket és utalásokat pedig csak olyankor alkalmaztam, ha valószínűnek tűnt, hogy megismerésük segítséget nyújthat a kérdés jobb megértéséhez. Az értelmes laikus megfoghatatlan személy, a népszerűsítés pedig veszélyes vállalkozás: mégis úgy vélem, hogy valamennyiünknek, akik úgy gondoljuk, az írás számunkra kényszerű szükséglet, mindent meg kell tennünk továbbra is, hogy eljussunk hozzá. Hiszen jelenlegi kulturális helyzetünk egyik legszembeszökőbb és legvészjóslóbb vonása az a szakadék, amely a szakértők tolvajnyelve és a tömegkommunikációs eszközök rendkívül alacsony színvonala között tátong.