Szabadulószoba

Réz András új regényének, a Szabadulószobának hősei reménytelen helyzetekben vannak. Az egyik kényszerpályára szorult, a másiknak új életre kéne átállnia, a harmadik pedig be van zárva. Szar ügy. Vagy maradsz, vagy szabadulsz, de ez még a regény paranormális szereplőjének sem olyan egyszerű. A kamu összeesküvés-elméleteket szakmányban gyártó vloggerről és a kivénhedt politikai káderről meg már ne is beszéljünk. A Szabadulószoba 2025-26-ban játszódik. Disztópia, bár a vége nem rossz. A szerző nyilvánvalóan azért utazik a jövőbe, hogy legyen egy kis rálátásunk a jelenre. Bár ez a jövő kísérteties hasonlóságot mutat a jelennel, a hírhedett személyekkel, eseményekkel való hasonlatosság természetesen a véletlen műve. Ahogy a nóta is mondja: ,,Ahogy lesz, úgy lesz, a jövőt nem sejthetem". Az már más kérdés, hogy a jövőt éppen ebben a pillanatban csináljuk. Jól? Rosszul? A Szabadulószoba válasza brutálisan provokatív. A hősök személyes történetéből kibomlik a múltjuk. A közös magyar múlt. Hogy mi igaz belőle? Hol ez, hol az. Az emlékeket állandóan átírjuk, javítgatjuk, a jelen igényeire szabjuk. Még mindig egyszerűbb, mint szembenézni önmagunkkal, akár úgy is mint nemzet. Három ember, három sors. Elsőre úgy tűnik, semmi közük egymáshoz. Aztán az olvasó lassan felfedezi, hogy a kutyahájjal megkent köldökű író egy-egy odavetett szóval, mondattal összefonogatja sorsfonalaikat, hogy a történet végére mindez összeálljon valamiféle nagyon is ismerős, mégis varázslatokkal teli, csodás szövetté. És egyre erősebb az az érzésünk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sokkal több szál köt egymáshoz bennünket, semmint gondolnánk. S hogy ezeket a szálakat a 21. századi manipuláció, a fake news ördögi gépezete sem képes szétszaggatni.