Rainer Maria Rilke

Ezer láthatatlan - Versek

napkút kiadó kft  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  148 oldal

Báthori Csaba Rilke-"fordítás-trilógiájának" ez a harmadik - záró - kötete (az első kettő, a Csillagközi évek és a Tér és csillagok után) megint igazi csemegékkel szolgál az olvasóknak: gyönyörű búcsú-ívben kerekíti le Rilke költői életművét azzal az anyaggal, amelyben súlyos magányos versek, jelentős töredékek, az olvasói szemhatáron eddig meg nem jelent remekművek sorakoznak. Ebben a gyűjteményben különböző jellegű szövegek kaptak helyet. Akad itt néhány nagyszerű befejezett költemény a tízes évekből (Narcissus, Óda Bellmanhoz), de váratlanul meglepetést okozhat néhány gyönyörű prózavers is. A költő négy gyászverséből itt olvashatjuk a Requiem egy fiúcska halálára című siratót, és kötetünk tartalmazza a C. W. gróf hagyatékából című talányos Rilke-füzér teljes anyagát, amely eddig szinte ismeretlen volt a magyar olvasók előtt. Kötetünk amellett, hogy gondos merítésben kínálja a Rilke alaptémáihoz köthető töredékek, cím nélküli "félversek", kiegészítő változatok tömör darabjait, közöl egy-egy - Rilke zárt formai kultúráját lazítgató - haikut vagy képverset, jelezve, hogy a költőt a húszas években már-már a formai játékok kísértetei is megkörnyékezték. Az Ezer láthatatlan újdonsága még, hogy a fordított versek alatt - ahol szükséges - közli a német kiadás magyarázó jegyzeteit, s ezzel segít eligazodni a nagy osztrák lírikus művészi labirintusában.
Aki Rilkét olvas, nem egyszer vigasztalást keres. Mindenesetre a szépségen túl ma feltétlen szükségünk van arra, hogy a költészet nyelvén valaki komolyan beszéljen hozzánk. És Rilke bizonyára ezt teszi, - hiszen érezzük, hogy minden nap megerősít telő életünkben.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 490 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó napkút kiadó kft
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:148
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly280 gr
FordítóBáthori Csaba
ISBN9786156555618
Árukód2773270 / 1218041

Vásárlói értékelések, vélemények

(1 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 490 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Peter Vajkoczy: Élet és halál küszöbénDr. Peter Vajkoczy: Élet és halál küszöbén