Rácz Attila

A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között

DISSZERTÁCIÓK BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRÁBÓL

budapest főváros levéltára  | 2018  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  416 oldal

A kommunista állampárti rendszert, annak működését, szókészletét huszonhét évvel a bukása után is homály övezi. A nómenklatúra-káder és a nómenklatúra-rendszer fogalmakat, bár az utóbbi évtizedekben nagy nyilvánosságot kaptak, egyfajta titokzatosság övezi, és lényegében azok sem tudnak róla sokat, akik e szavakat használják. Rácz Attila kutatásai fókuszában ez utóbbi kérdéskör, mégpedig a fővárosi hatalmi elit rekrutációja és kilépése, képzettsége, mobilitása áll úgy, hogy - a rendelkezésre álló forrásokból kinyerhető információk alapján - a pártgépezet fogaskerekeinek számító pártvezetők mögött a magánembert is igyekszik megmutatni a szerző. A Kádár-korszak elitkutatói eddig jórészt az országos szintű hatalmi elittel - elsősorban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Politikai Bizottság tagjaival - foglalkoztak. A fővárosi hatalmi elit tagjainak vizsgálatát azért tartja a szerző rendkívül fontosnak, mivel egyrészt közvetve vagy közvetlenül az ország fővárosának társadalmi, gazdasági, kulturális életét irányították, másrészt az MSZMP KB és az MSZMP PB tagjai is jelentős részben közülük kerültek ki.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó budapest főváros levéltára
Kiadás éve2018
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:416
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly580 gr
Sorozat DISSZERTÁCIÓK BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRÁBÓL
IllusztrációSZÍNES ÁBRÁK
ISBN9786155635083
Árukód2714083 / 1174242

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára