Az öngyilkosok háza

Látogatóink kívánságára született ez a könyv. Honlapunkon ugyanis rendszeresen lehet voksolni az ott felvetett témákra. Az Öngyilkosok háza az első helyen végzett a márciusi szavazáson. A téma megírására Rab Lászlót, a szokatlan és váratlan helyzetek szakavatott ábrázolóját, a papír alapú újságírást felváltó online tartalmak kezelésében is otthonosan mozgó író-zsurnalisztát kérte fel a kiadó. Emlékeztetőül: ez az írás arról a házról szól, melynek tizenhatodik emeletéről március első napján leugrott egy sportvezető. Nem ő volt az első, és van abban valami igazságtalanság, hogy az önpusztítás e nagy visszhangot kiváltó formája miatt elhíresült egy budapesti toronyház. A Kassai tér 19-es szám alatti lakók ugyanúgy élik életüket, mint bármely más magas épület lakástulajdonosai. Házukat nagy falunak gondolják, ahová betévedt egy sorsüldözött ember, s ettől pár napra nagyobb lett a mozgás ott, ahol egyébként is erős a fluktuáció. A háznak múltja és lelke is van, erről tanúskodnak azok az elsuttogott történetek, amelyek során többen úgy vélik, hogy meg tudták fejteni Kutasi Róbert halálának okát is. Ehhez persze nem kell nyomozónak lenni. Elég, ha az ember otthonosan mozog a futball világában. Az Öngyilkosok háza e tekintetben is sokat segít az olvasónak.  Részlet a könyvből: Ez, mint minden annyi más az életben, az élők őrült fantáziájának zavaros működése miatt természetesen nem így történt. Azazhogy: nem pontosan így. Kutasi Róbert együtt utazott a liftben a fiatal fiúval, aki Vince névre hallgat. Egyszerre érkeztek ugyanis a lépcsőházba. Kutasi szótlan volt, a srác pedig nem gondolta, hogy a jól öltözött úrral szóba kellene elegyednie. Síri csöndben araszolt velük fölfelé a lift (amikor sokadszor fölemelkedtem én is, megsaccoltam, nagyjából húsz másodperc alatt föl lehet érni). Odafönn aztán minden nagyon gyorsan történt. A két férfi, akit egymás mellé rendelt a teremtő ebben a valószerűtlenül végzetes pillanatban, kilépett a liftajtón, s rögtön balra fordult. Elöl ment Kutasi, mögötte a sarki lakásban élő Vince. A ház váratlan vendége menet közben lehántotta magáról télikabátját, melynek zsebében ott lapult a mobiltelefon. Nem tette tehát ki, s a házban arról sem tudnak, melyről az elkövetkező hetekben a kalandos fantáziájú média oly bő lére eresztve gyakorta beszámolt, hogy hatoldalas búcsúlevelet helyezett volna ki. Hová? A földre? Egy alig két méter széles menekülőfolyosón? A tizenéves Vince valószínűleg élete legnehezebb másodperceit élte át. A diák az ajtójához ért, s azt látta, hogy Kutasi Róbert szakavatott mozdulatokkal akasztja ki a két végén derékszög alakú kampókba illesztett vasrudat, nyitja az ablakot, s kiül az egy méter húsz centi magas fémrácsra. Tanulmányoztam, nem lehetett rá könnyű föllépni. A rács vékony vasalatból készült, a keretbe tíz hosszában hegesztett távtartót helyeztek el. A rács fölső széle három centiméter vastag vaslemezzel van lezárva, ülni rajta csak úgy lehetséges, hogy az ember az egyik kezével magába a rácsba vagy a nyitott ajtóba kapaszkodik. A fiú könyörgött Kutasinak, ne tegye, majd hallatlan lélekjelenlétről tanúságot téve tárcsázta a rendőrséget, és rögtön felhívta Máday Péter gondnokot, aki egy ugyanilyen elhelyezkedésű lakásban él albérletben az ötödiken. Valaki le akar ugrani, mondta rémülten a fiú, mire Máday úr kiugrott az ajtón, s elrohant a középütt lévő duplalift bejáratához. Amikor beszállt, vadul vert a szíve, hallotta a fiú hangjából, hogy nem tréfadologról van szó. - Amikor fölértem, még benn toporogtam a liftben - idézte föl a gondnok a történteket -, de hallottam, amint a srác kérleli, hogy ne tegye meg. Amikor viszont kiszálltam, s balra fordultam, már nem állt a korlátnál senki. A tizenötödiken járhattam, amikor elengedte a vasat. Nem tudok róla, hogy lett volna valakije a házban. Az sem valószínű, hogy előzőleg járt itt.