Kiáltani nehéz, és nem is érdemes

Puszta András 1990-ben született Budapesten. Eddigi rövid élete során számtalan helyen járt: Olaszországban nőtt fel, később orvosi egyetem elvégzése után Aachenben, Leuvenben, majd Norvégiában élt. Hazaköltözése után neurológus rezidensként kezdett el dolgozni előbb Budapesten, később Szegeden, mindemellett az oslói egyetem vendégkutatója. Bár orvos, idegtudományból doktorált, és alapvetően az agyhullámok foglalkoztatják, mint ez a kötet is bizonyítja, nem csak nemzetközi szakmai lapokban publikál sikeresen. Szabadidejében önkénteskedik, vitorlázik, amikor épp nem sört főz otthon vagy a hegyekben túrázik a kiskutyájával.
A kötet megszületése alapvetően a norvégiai kiköltözés köré épül: kiutazás előtti bizonytalanság, a kintlét alatti hideg és magány, valamint a hihetetlenül gyönyörű tájak ötvözetében; hazaköltözése során pedig a dekadencia, remény hatott írásaira. Ez a kötet nem egy vidám mű, de kétségkívül bizonyíték arra, hogy a legmélyebb fájdalmakból is születhet valami szép.